F1: Túl fogja élni Hamilton visszavonulását a sorozat – Domenicali

2021.05.08. 10:43
null
Hamilton még nem döntött a jövőjéről (Fotó: AFP)
A Formula–1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali nem aggódik amiatt, hogy a sorozat veszít a népszerűségéből, ha a hétszeres világbajnok Lewis Hamilron a visszavonulás mellett dönt.

 

Lewis Hamilton egyéves szerződést írt alá a Mercedesszel a 2021-es idényt megelőzően, ami felerősítette a visszavonulásával kapcsolatos találgatásokat. Az elmúlt hetekben viszont mindkét fél jelezte, hogy a közös folytatás felé hajlik, s a hétszeres világbajnok megosztotta, pontosan ezért vállalta a Pirelli imolai tesztjét is, amelyen a gumiszállító 2022-re kifejlesztett 18 colos abroncsival ismerkedhetett meg.

Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a brit egyelőre nem akasztja szögre a bukósisakját, a sorozat ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali azonban úgy érzi, akkor sem történne tragédia a királykategória szempontjából, ha a versenyző mégis a búcsú mellett döntene.

„Lewis Hamilton nagy érték, ez kétségtelen. Hihetetlen munkát végez a sport, de még az imázs szempontjából is. Képes volt olyan területeken is növekedést hozni az F1 számára, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak a sportághoz. Ugyanakkor az F1 önmagában is erős, és a versenyzők, a bajnokok egy napon mind visszavonulnak. Nem tudom, Lewis mit tervez. Beszélgetünk vele, de most természetesen teljes mértékben az idényére összpontosít, ő szeretne az egyetlen versenyző lenni, aki nyolc világbajnoki címet szerez az F1 történetében. De az F1 erős, és bárhogy is fog dönteni, az F1 reagálni fog, és tovább fog lépni" – fejtegette arra a kérdésre, hogy milyen hatása lehet a „száguldó cirkuszra" annak, ha Hamilton visszavonul.

„A jó hír az, ha Lewis marad, mint ahogyan azt mindannyian szeretnénk, akkor egy elképesztő idény vár majd rá az új autókkal, egy új kihívással. És az biztos, hogy ez érdekes lesz a számára. Ha másképp dönt, akkor a jó hír az lesz, hogy van jó sok pilóta mostanság, akik még erősebbek lehetnek. Bárhogy is határoz tehát Lewis, tiszteletben fogjuk tartani. De az F1 igazán erős" – zárta a gondolatait az olasz.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
15 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
19 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
23 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38