F1: Strollék hazardíroztak, Bottas meg sem lepődik a Mercedes előnyén

Vágólapra másolva!
2020.07.18. 19:26
null
Bottas elismerte: a Mercedes messze a riválisai előtt jár (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton vághat neki a pole pozícióból a 35. Magyar Nagydíjnak. A Mercedes versenyzője meglepődött az előnyükön – főleg a Red Bull-lal szemben –, vele ellentétben Valtteri Bottas elismerte: a Mercedes sokkal a többi Formula–1-es csapat előtt jár. Max Verstappen nem érti, mitől esett vissza autója teljesítménye a Hungaroringen, míg a Ferrarinál látják a fejlődés első jeleit.

 

Formula–1-es pályafutása 90. pole pozícióját szerezte meg Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj időmérőjén, amely révén immár 22-vel rendelkezik több rajtelsőséggel, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki a második helyen áll Hamilton mögött ezen a listán. Újabb kvalifikációs diadalán még a Mercedes versenyzője is meglepődött.

„Ezután egyszerűen meg kell csípnem magam. Szerénynek kell maradnom, mert olyan csapattal dolgozhatok, amelyet hihetetlen emberek alkotnak, nélkülük pedig nem lennék képes ilyenekre. Valtteri nem könnyítette meg a dolgom, így tökéletes precizitásra volt szükségem. Az ilyen időmérők egyikei azoknak a dolgoknak, amiket a legjobban élvezek” – nyilatkozta Hamilton.

A hatszoros világbajnok ezután arra is kitért, mennyire meglepődött a Red Bull lemaradásán, hiszen arra számított, hogy akárcsak tavaly, most is erősek lesznek Max Verstappenék a Hungaroringen.

35. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton: 1:16.003
2. szabadedzés: 1. Vettel: 1:40.464
JÚLIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas: 1:15.437
Időmérő: 1. Hamilton: 1:13.447
JÚLIUS 19., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj
Augusztus 9. 16.10A 70. Évforduló Nagydíja
Augusztus 16., 15.10
Spanyol Nagydíj

„Az előnyünk elég nagy. Nem számítottam arra, hogy annyira le lesznek maradva, mint eddig láttuk a hétvégén. Tavaly megvolt a Red Bull tempója. Ez nem olyan pálya, ahol a motorerő számít, ez a verseny inkább az autó összteljesítményéről szól a mechanikai tapadással és az aerodinamikai csomaggal együtt. Azt hittem, hogy jobb autójuk van, mint amit a mai eredmények mutatnak” – vallotta be Hamilton.

Csupán egy tizedmásodperccel kapott ki Valtteri Bottas a csapattársától a hungaroringi kvalifikáción, így egyértelműen a futamgyőzelem a finn pilóta célja vasárnap. Bottas emellett elismerte, hogy a Mercedes előnye jelenleg igen nagy a riválisokhoz képest.

„A Q3 végi köröm igazából elég jól sikerült, de mégsem voltam gyorsabb – ismerte be a Mercedes versenyzője. – Lewis nagyszerű munkát végzett ma, ezért övé lett a pole. Tudtam a harmadik edzés után, hogy szoros csata lesz köztem és Lewis között, és úgy érzem, hogy csapatként nagyon magas szinten teljesítettünk. Messze a többiek előtt voltunk, ami nyilván nagyon jó számunkra. Mint mindig, lassúsági verseny lesz holnap az első kanyarig, de már várom. Arra van szükségem, hogy futamokat nyerjek, ezzel pedig megtartsam az előnyömet az összetettben, ezért számomra ez a cél holnap. Biztos vagyok benne, hogy érdekesen alakul az első kör.”

Nem sokon múlt, hogy ne kerüljön be mindkét Racing Point a Q3-ba, ugyanis Lance Stroll és Sergio Pérez is kockázatot vállalt, amikor megpróbált a közepes keverékű gumikon továbbjutni a második szakaszból. Ez a holnapi futam és annak különösen az első etapja miatt jelenthetett stratégiai előnyt, és örülhetnek a Racing Pointnál, hiszen sikerrel zárult a kockáztatás, a csapat versenyzői kisajátították a rajtrács második sorát.

„Természetesen hazárdjáték volt – ismerte be Stroll. – Viszont jó helyzetbe kerültünk a versenyre, így nagyon örülök, hogy sikerült a közepes gumikon továbbjutnunk. Az utolsó körömet nagyon jónak éreztem. Mindig nagyszerű érzés, amikor igazán sikerül összeraknod egy kört az időmérő legvégén. Nagyon örülök, hiszen az autót nagyon erősnek éreztem a kvalifikáció, sőt, az egész hétvége alatt. Megvolt a sebességünk, csak azon múlt minden, hogy sikerül-e összeillesztenünk a darabokat, a srácok azonban nagyszerű munkát végeztek, és én is elégedett vagyok mindennel.”

Eddig jobban alakul a hétvége a Ferrari számára, mint az első két, ausztriai forduló során. Sebastian Vettel az ötödik, Charles Leclerc pedig a hatodik pozícióból vághat neki a 70 körös futamnak a Hungaroringen. Előbbi versenyző úgy érzi, sikerült csökkenteniük a lemaradásukon a közvetlen vetélytársakhoz képest.

PÉREZ NEM ÉREZTE JÓL MAGÁT A KVALIFIKÁCIÓN
Sergio Pérez az időmérő után elárulta, hogy nem volt tökéletes fizikai állapotban az időmérőn, hiszen folyamatosan szédült, ami megnehezítette, hogy a lehető legjobb formáját nyújtsa. Ennek ellenére a mexikói versenyző végül a negyedik pozícióba kvalifikálta magát, így a második sorból várhatja vasárnap a piros lámpák kialvását.

„Sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint az előző hétvégén – mondta Vettel. – Idén először mindkét autónk bejutott a Q3-ba. Tudtuk, hogy az osztrák pálya nem fekszik nekünk, és sok időt veszítettünk az egyenesekben. Az autónk egyensúlyát is jobbnak érezzük itt, és úgy gondoljuk, hogy közelebb kerültünk a körülöttünk lévőkhöz, azaz a Racing Pointhoz, a Red Bullhoz, s még a McLarenhez is. Ez pozitív, de meg kell győződnünk arról, hogy ez később is így alakul. A gumik meghatározók lesznek a versenyen. Mi más stratégián vagyunk, mint a többiek, mert fel kellett tennünk a lágy gumikat, hogy az időmérőn bekerüljünk a Q3-ba.”

Nehezen találta a tempót eddig a Red Bull a Hungaroringen, Max Verstappen is csak a hetedik helyen végzett az időmérőn, a hátránya pedig közel másfél másodperc volt a pole pozíciót megszerző Lewis Hamiltonhoz képest. A holland elismerte, hogy egyelőre nem sikerült megfelelően működésre bírni a gépét, és nem túl derűlátóan nyilatkozott a futamot illetően sem.

„Nem tudom, miért viselkedik így az autó – vallotta be Verstappen. – Nyilván valami nem működik olyan jól, mint tavaly, amikor nagyon jó volt az egyensúlyunk ezen a pályán. Az egész hétvége bonyolultan alakul, és nehéz megértenünk a dolgokat. Sok mindent kipróbáltunk, de semmi sem működött túl jól, ez egy nagy csalódást keltő időmérő volt. Holnapra egyértelmű a cél. A csapatok közel vannak egymáshoz a sebességet tekintve, szóval meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Nem az ideális gumikon rajtolunk, ám a tőlem telhető legtöbbet megteszem, aztán meglátjuk, hol kötök ki. Egyértelműen nehéz lesz felküzdenem magam ezen a ringen.”

MAGYAR NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:13.447 átlag: 214.734 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:13.554 0.107 mp. h.
3. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:14.377 0.930
4. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:14.545 1.098
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:14.774 1.327
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.817 1.370
7. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:14.849 1.402
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:14.966 1.519
9. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:15.027 1.580
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda idő nélkül
11. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:15.661 1.400
12. George Russell brit Williams-Mercedes 1:15.698 1.437
13. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:15.715 1.454
14. Esteban Ocon francia Renault 1:15.742 1.481
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:16.544 2.283
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:16.152 1.471
17. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:16.204 1.523
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:16.407 1.726
19. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:16.506 1.825
20. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:16.614 1.933
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Pérez 1:14.681 1. Hamilton 1:14.261
2. Stroll 1:14.895 2. Bottas 1:14.530
3. Hamilton 1:14.907 3. Verstappen 1:14.976
4. Sainz 1:15.281 4. Leclerc 1:15.006
5. Norris 1:15.444 5. Norris 1:15.085
6. Vettel 1:15.455 6. Vettel 1:15.131
7. Bottas 1:15.474 7. Stroll 1:15.176
8. Verstappen 1:15.495 8. Sainz 1:15.267
9. Russell 1:15.585 9. Pérez 1:15.394
10. Ocon 1:15.719 10. Gasly 1:15.508
11. Albon 1:15.722 11. Ricciardo 1:15.661
12. Gasly 1:15.767 12. Russell 1:15.698
13. Leclerc 1:15.793 13. Albon 1:15.715
14. Ricciardo 1:15.848 14. Ocon 1:15.742
15. Latifi 1:16.105 15. Latifi 1:16.544
16. Magnussen 1:16.152
17. Kvjat 1:16.204
18. Grosjean 1:16.407
19. Giovinazzi 1:16.506
20. Räikkönen 1:16.614

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik