Vettel zárt az élen, Hamilton mért kört sem futott az esőben

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 14:35
null
A németnél nem volt gyorsabb az esőben (Fotó: AFP)
A pénteki szabadedzések között megérkezett az eső a Hungaroringre, így a Magyar Nagydíj második tréningjének elején nem sok autót láthattunk a pályán. A  mezőnynek csak kicsivel több mint a fele jutott végül mért körig a kockás zászló lengetéséig, a leggyorsabb közülük Sebastian Vettel volt. A Ferrari pilótája mögött Valtteri Bottas (Mercedes) és Carlos Sainz Jr. (McLaren) zárta az edzést.

 

Már az első szabadedzésen is lógott az eső lába, majd a második szabadedzés kezdete előtt leszakadt az ég a Hungaroringen. A leeső csapadék miatt a Formula–3-asok időmérőjét először meg is kellett szakítani piros zászlóval, majd nem is indították újra az eseményt. A felhők ezt követően nem vándoroltak tovább, s az első tréninget teljesen kihagyó Pierre Gaslyn kívül sokáig más autó nem is hajtott pályára Mogyoródon, az Alpha Tauri francia pilótája is csak egy próba kör erejéig merészkedett ki.

35. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:16.003
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:40.464
JÚLIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 19., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj
Augusztus 9. 16.10A 70. Évforduló Nagydíja
Augusztus 16., 15.10
Spanyol Nagydíj

A hírek szerint egy szenzorprobléma miatt volt kénytelen a francia a garázsban vesztegelni, és az esetet követően a csapatnak ki is kellett cserélnie az autójában a motorvezérlőt, ebből az elemből kettőt lehet büntetlenül használni.

Az AlphaTauri után nem sokkal a Racing Point döntött úgy, hogy kiküldi versenyzőit a pályára, erre lehetett is számítani az után, hogy Sergio Pérez eléggé szenvedett a vizes körülmények között a múlt heti Stájer Nagydíj időmérőjén. A mexikói volt az első, aki mért kört is teljesített, majd nem sokkal később Lance Stroll vette át a vezetést tőle. A Racing Point kettőse mellett még Kimi Räikkönen próbálkozott az esős gumikon, azonban néhány kör megtétele után ők is visszatértek a bokszba.

Őket nem sokkal később Esteban Ocon váltotta, a köztes esőgumin kimerészkedő versenyző azonban egy próba kör után vissza is bújt a garázsba. Hozzá hasonlóan cselekedett márkatársa, Daniel Ricciardo is, így ötven perc után továbbra is csak három pilóta neve mellett szerepelt mért kör.

Ezt a tendenciát végül a Ferrari törte meg, hiszen Sebastian Vettel és Charles Leclerc nem csak egy próba kör erejéig merészkedett ki, hanem több mért kört is futott. Hozzájuk aztán csatlakozott Danyiil Kvjat és Lando Norris is, az orosz még a pálya szélét is megjárta az esőben. Bő fél órával a vége előtt aztán Sebastian Vettel vette át a vezetést 1:40.464-gyel, és a németet nem is tudták letaszítani az élről.

A második Valtteri Bottas lett, majd következett Carlos Sainz Jr., Lance Stroll, Sergio Pérez, Pierre Gasly, Max Verstappen, Romain Grosjean, Kimi Räikkönen és Charles Leclerc az első tízesben.

Heten, köztük a címvédő Lewis Hamilton nem is teljesített mért kört a második gyakorláson.

Folytatás szombaton 12 órakor a harmadik szabadedzéssel.

MAGYAR NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:40.464 átlag: 156.987 km/ó 12 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:40.736 0.272 mp. h. 5
3. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:41.784 1.320 6
4. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:42.380 1.916 6
5. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:42.470 2.006 5
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:42.588 2.124 7
7. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:42.820 2.356 4
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:43.335 2.871 6
9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:43.471 3.007 16
10. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:43.725 3.261 10
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:44.411 3.947 9
12. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:46.000 5.536 5
13. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:47.422 6.958 7
14. Esteban Ocon francia Renault idő nélkül 1
15. Daniel Ricciardo ausztrál Renault idő nélkül 1
16. Lewis Hamilton brit Mercedes idő nélkül 1
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes idő nélkül 2
18. George Russell brit Williams-Mercedes idő nélkül 2
19. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda idő nélkül 3
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari idő nélkül 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik