BÖRZÖLI BERNADETT 2020.12.07 16:02 Frissítve: 2020.12.07 16:35

F1: Russell versenyének szomorúbb vége lett, mint a Titanicnak

Sergio Pérez Formula–1-es karrierje első győzelmével ért véget a Szahíri Nagydíj Bahreinben. Bár azt nem sokan vitatják, hogy a mexikói versenyző nagyon megérdemelte ezt a sikert, mindez George Russellre is igaz, aki a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítve lemaradt a győzelemről. Az F1-es rajongók a verseny után szinte egy emberként fejezték ki a csalódottságukat Russell miatt, így az erről készült mémek sem feltétlenül viccesnek készültek.

 

RUSSELL HAMAR ELKAPTA A FONALAT. Nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy George Russell ráérezzen, milyen is a mezőny leggyorsabb autóját vezetni. Rögtön az élen nyitott az első szabadedzésen, majd a pénteki második gyakorlást is az első helyen zárta. Bár a pole pozícióról lemaradt, a verseny után talán Valtteri Bottasnak még inkább van félnivalója a mercedeses jövőjét illetően.

BAJNOKAVATÁS A FIATALOKNÁL. Bahreinben ért véget a Formula–2-es idény, aminek a végén Mick Schumacheré lett a bajnoki cím. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia így újabb bajnoki diadallal léphet feljebb a királykategóriába, hiszen a múlt héten a Haasnál bejelentették, hogy 2021-ben a Mick Schumacher, Nyikita Mazepin párossal vágnak neki a szezonnak. Schumacher F2-es sikere után többek között Ross Brawntól is járt a gratuláció.

AMIKOR A NÉZŐK EGY ÚJABB MERCEDES-GYŐZELEMÉRT SZURKOLNAK… A Mercedes csak 2014-től, azaz a hibridkorszak kezdetétől számítva 102 győzelmet aratott, ami miatt természetesen sokan várják már, hogy a 2022-es szabályváltoztatásokkal esetleg véget érjen a német istálló dominanciája. A múlt hétvégén azonban sokan a rivális csapatok rajongói közül sem bánták volna, ha Russell révén ismét a Mercedes szerzi meg a győzelmet. Ám pont ekkor bakiztak a csapatnál, s csupán hét ponttal zárták a szahíri hétvégét.


 

ELMARADT A „HAPPY END” BAHREINBEN. Azt, hogy Russell lemaradt a győzelemről, és csak a 9. helyen látta meg a kockás zászlót, szomorúbb volt nézni, mint talán bármelyik film igencsak megható végét. A kezei közül kicsúszó diadal miatt természetesen maga Russell is nagyon csalódott volt, a leintést követően gyakorlatilag összerogyott.

DE AMI AZ EGYIKNEK BÁNAT… A Mercedes bakija és az egyéb események végül oda vezettek, hogy Sergio Pérez F1-es karrierje legelső győzelmét szerezte meg a Szahíri Nagydíjon. A mexikói versenyző 190 versenyen indult, mire eljutott eddig a sikerig, s a sorozat történelmének 110. futamgyőztese lett.


 

Pedig Pérez a futam első körének végén az utolsó helyen állt, mert Charles Leclerc a rajtot követően kilökte őt, és be kellett mennie a bokszutcába friss gumikért. Később Pérez kezére játszottak az események, és persze a nagyszerű teljesítményével együtt történelmet írt Bahreinben.

BESZÉL VALAKI „SAINZUL”? A McLaren spanyol versenyzője a 4. helyen ért célba, amivel újabb értékes pontokat szerzett a csapatának. A leintést követően ennek nagyon örült – vagyis erre lehet tippelni abból, amit a rádión mondott. A mérnöke talán tudta, mire céloz Sainz, és csak annyit válaszolt: „Egyetértek!”



 

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
  1. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:31.15.114
  2. Esteban Ocon francia Renault 10.518 mp h.
  3. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 11.869 mp h.
  4. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 12.580 mp h.
  5. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 13.330 mp h.
  6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 13.842 mp h.
  7. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 14.534 mp h.
  8. Valtteri Bottas finn Mercedes 15.389 mp h.
  9. George Russell brit Mercedes 18.556 mp h.
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 19.541 mp h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 20.527 mp h.
12. Sebastian Vettel német Ferrari 22.611 mp h.
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 24.111 mp h.
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 26.153 mp h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 32.370 mp h.
16. Jack Aitken brit Williams-Mercedes 33.674 mp h.
17. Pietro Fittipaldi brazil Haas-Ferrari 36.858 mp h.
  KIESETT

MEGTETT KÖR
  Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 52
  Max Verstappen holland Red Bull-Honda 0
  Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Lewis Hamilton* 11 13 15 6 332
  2. Valtteri Bottas 2 10 13 2 205
  3. Max Verstappen 1 10 11 3 189
  4. Sergio Pérez 1 2 13 - 125
  5. Daniel Ricciardo - 2 13 1 112
  6. Charles Leclerc - 2 10 -   98
  7. Carlos Sainz Jr. - 1 11 1   97
  8. Alexander Albon - 2 11 -   93
  9. Lando Norris - 1 12 2   87
10. Lance Stroll - 2 9 -   74
11. Pierre Gasly 1 1 9 -   71
12. Esteban Ocon - 1 9 -   60
13. Sebastian Vettel - 1 7 -   33
14. Danyiil Kvjat - - 7 -   32
15. Nico Hülkenberg - - 2 -   10
16. Kimi Räikkönen - - 2 -     4
17. Antonio Giovinazzi - - 3 -     4
18. George Russell - - 1 1     3
19. Romain Grosjean -
- 1 -
    2
20. Kevin Magnussen - - 1 -     1
 *: Már világbajnok
  
KONSTRUKTŐRÖK
  1. Mercedes *
540
  2. Red Bull-Honda 282
  3. Racing Point-Mercedes ** 194
  4. McLaren-Renault 184
  5. Renault 172
  6. Ferrari 131
  7. AlphaTauri-Honda 103
  8. Alfa Romeo-Ferrari     8
  9. Haas-Ferrari     3
10. Williams-Mercedes     0
*: már világbajnok
**: A Racing Pointtól 15 büntetőpont levonva

 

2021.05.09 13:47:37

F1 H. L.

A holland a rajtot követően előzte meg a britet, aki aztán a verseny hajrájában kapta el a Red Bull-ost.

2021.04.29 16:33:26

F1 ZSOLDOS BARNA

Körbejárjuk, mely tényezők játszottak szerepet az elképesztő mérföldkő elérésében.

2021.05.08 13:23:09

F1 H. L.

A brit pályafutása 100. rajtelsőséget jegyezte, mögötte Verstappen és Bottas zárt.

2021.05.08 10:48:26

F1 H. L.

A holland 235 ezredet adott a második Hamiltonnak, akit nem a csapattárs, hanem a Ferrari kettőse követett.

2021.05.07 13:11:07

F1 B. Ö. B.

A második szabadedzésen Hamilton végzett az élen Bottas és Leclerc előtt.