Videó: ennyit Verstappen herendijéről – Norris a dobogón összetörte a győztes trófeát

Vágólapra másolva!
2023.07.23. 17:28
null
Max Verstappen és a törött trófea (Fotó: Földi Imre)
Max Verstappen talán az összes közül a legszebb trófeát vehette át a Magyar Nagydíj után, a felelőtlen Lando Norris azonban már a pezsgőzés során összetörte.

Így lehet tönkretenni egy pillanat alatt egy 15 millió forintos trófeát...

A Magyar Nagydíj dobogósai ezúttal is a csodaszép herendi porcelánt vehették át a futam után, a pezsgőzés előtt azonban nem vigyáztak eléggé, és egyszerűen csak letették őket a pódium fokaira. A második helyezett Lando Norris szokásához híven úgy rázta fel a pezsgőt, hogy az üveget lecsapta dobogó felső fokára, csakhogy nem számított rá, hogy a talapzatnak van némi rugalmassága, így rezgéstől a győztes trófea ledőlt a helyéről.

A futamot követő sajtótájékoztató vicces pillanatokkal vette kezdetét. Verstappen azonnal elkezdte ugratni Norrist, amint belépett az ajtón, mire a brit mosolyogva kérdezte meg az újságíróktól: „Megvan a címlapsztori, ugye?”

A McLaren versenyzőjéhez intézett első kérdés is természetesen a dobogón történtekről szólt.

„Nem is tudom, mi történt. Max túl közel tette a dobogó széléhez. Egyszerűen leesett, de ez nem az én problémám, hanem az övé” – mondta mosolyogva Norris, ám Verstappen vette a tréfát, és úgy tűnt, nem neheztel különösebben brit ellenfelére.

Az első helyezettnek járó herendi porcelánt 30 ember készítette fél éven át, eszmei értéke pedig 15 millió forint. Az esés hatására a porcelán talpa levált, de lehet, hogy további helyeken is megrepedt. Mivel a Red Bull minden trófeát kitesz Milton Keynes-i vitrinjébe, most kénytelen lesz hasonló összegben újat rendelni. Vajon a számlát Norris állja majd?

Verstappen is nevetett a történteken

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

A McLaren istálló utóbb elnézést kért a „rongálásért”

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

Bár olyan is volt, aki Norris porcelánjával poénkodott

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd


(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)
MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda -
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 33.731 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 37.603 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 39.134 mp h.
5. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:02.572 p h.
6. George Russell brit Mercedes 1:05.825 p h.
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:10.317 p h.
8. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:11.073 p h.
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:15.709 p h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
11. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 2 feladta
Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1 feladta
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 9 11 12 6 281
2. Sergio Pérez 2 6 11 2 171
3. Fernando Alonso 6 12 139
4. Lewis Hamilton 4 11 1 133
5. George Russell 1 10 1 90
6. Carlos Sainz 11 87
7. Charles Leclerc 2 8 80
8. Lando Norris 2 6 60
9. Lance Stroll 8 45
10. Esteban Ocon 1 6 31
11. Oscar Piastri 4 27
12. Pierre Gasly 6 16
13. Alexander Albon 3 11
14. Nico Hülkenberg 2 9
15. Valtteri Bottas 2 5
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 2 2
18. Kevin Magnussen 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 452
2. Mercedes 223
3. Aston Martin-Mercedes 184
4. Ferrari 167
5. McLaren-Mercedes 87
6. Alpine-Renault 47
7. Williams-Mercedes 11
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 9
10. AlphaTauri-Honda 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik