A Ferrari nem bírt Verstappennel, aki Mexikóban is diadalmaskodott

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.29. 20:30
null
A pole-ból rajtoló Charles Leclerc helyett Max Verstappen győzött Mexikóban (Fotó: AFP)
Idénybeli 16. futamgyőzelmét aratta Max Verstappen a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíjon. A háromszoros világbajnok mögött Lewis Hamilton és a pole pozícióból rajtoló Charles Leclerc ért célba a mexikói versenyen, amelyet Kevin Magnussen hatalmas balesete miatt egyszer félbe is kellett szakítani. Sergio Pérez számára rögtön a rajtot követően véget ért a hazai futam.

 

Meglepetésre kisajátították az első sort a Ferrari versenyzői a mexikóvárosi időmérőn, s Max Verstappen ezúttal csak a harmadik pozícióból szállhatott harcba a győzelemért. Azonban a top hármas mögött is meglepetésszerű eredmény született, ugyanis alig egy héttel a visszatérése után Daniel Ricciardo a negyedik helyről vághatott neki a mexikói futamnak.

Sergio Pérez az ötödik helyről indulhatott hazai versenyén, amely azonban csak egy kanyarig tartott neki. A rajtnál ugyanis Leclerc-t támadta, aki azonban a két Red Bull szendvicsébe került, és összeért Pérezzel. A 11-es számú versenyautó látványosan repült kicsit, majd a földet érés után a bokszutca felé vette az irányt.

3. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:19.718
OKTÓBER 28., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:18.686
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:17.887
Időmérő: 1. Leclerc 1:17.166
OKTÓBER 29., VASÁRNAP
A verseny:1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Leclerc
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 5., 18.00Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo
November 19., 7.00 Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Pérez már nem tért vissza a pályára, ahol a rajtot követően Verstappen vezette a futamot. Mögötte Leclerc érkezett, akinek autóján azonban megsérült az első szárny a start utáni ütközésben. A ferrarinál úgy döntöttek, hogy kivárnak a kerék- és orrkúpcserével, s Leclerc egy ideig tudta is tartani Verstappen tempóját.

Lewis Hamilton körökön keresztül támadta Ricciardót a negyedik helyért, és sikerült is elmennie az ausztrál mellett. A hétszeres világbajnoküldözőbe vehette a ferrarisokat, ráadásul jobb tempót mutatott, mint az élen autózó Verstappen. A háromszoros világbajnok viszonylag hamar kezdett el panaszkodni a gumik kopására, így az élmezőnyből elsőként állt ki friss abroncsokért a 20. körben.

A kerékcserét követően Verstappen a hetedik helyre esett vissza, ám gyorsan megkezdte a felzárkózást. A 29. körben már a második helyen autózott, majd visszaállt az élre, amikor három körrel később Leclerc is túlesett a kerékcseréjén. A Ferrari nem volt szerencsés a kiállás időzítésével, ugyanis alig egy körrel később nagy baleset miatt be kellett küldeni a biztonsági autót.Kevin Magnussen bal hátsó kereke kitört a nyolcas kanyarba menet, majd irányíthatatlanná vált az autója, amely a gumifalnak csapódott. A safety car nem sok időt töltött a pályán, ugyanis a fal helyreállítása érdekébena versenyirányítás elrendelte a futam félbeszakítását. Végül szűk fél óra folytatódhatott a verseny – ráadásul állórajttal.

A második startot Verstappen várhatta az első rajtkockából, mögötte Leclerc és Hamilton volt a rajtsorrend. A Red Bull versenyzője megőrizte a vezetést a piros lámpák kialvása után, s bár Hamilton megpróbálkozott egy előzéssel, nem tudott elmenni Leclerc mellett. Néhány körrel később aztán a hétszeres világbajnok szép előzéssel maga mögé utasította ferraris ellenfelét, ám az előtte autózó Verstappenhez nem tudott közelebb kerülni.

Nem végződtek szépen Cunoda Juki akciói Oscar Piastri ellen (Fotó: AFP)
Nem végződtek szépen Cunoda Juki akciói Oscar Piastri ellen (Fotó: AFP)

 

Kicsit hátrébb a mezőnyben azonban akadt néhány izgalmas csata, ezekfőszereplői főként a McLaren versenyzői voltak. Lando Norris előbb Esteban Ocont, majd a 200. futamát teljesítő Nico Hülkenberget előzte meg, Oscar Piastri pedig Cunoda Jukival csatázott körökön keresztül.

A japán többször megpróbálkozott az előzéssel, az utolsó kísérlete azonban igen csúnyán végződött. A két autó összeért, Cunoda visszesett a mezőny végére, s bár vizsgálták a sportfelügyelők, nem büntették meg. Az 57. körben Piastri elengedte a csapattársát, aki ezt követően Ricciardót is maga mögé utasította. Ekkorra Verstappen előnye már több mint tíz másodperc volt az élen, ám Hamilton is magabiztosan autózott újabb dobogós helyezése felé. A hajrában Norris Russell mellett is elment,Sainzot azonban már nem sikerült elkapnia.

Verstappen simán behúzta idénybeli 16. győzelmét, mögötte Hamilton és Leclerc ért célba – előbbi ráadásul megszerezte a leggyorsabb körért járó pontot is. Pontszerző helyen végzett még Sainz, Norris, Russell, Ricciardo, Piastri, Albon és Ocon.

Folytatás egy hét múlvaBrazíliában!

A MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:29.33.283
2.Lewis HamiltonbritMercedes13.875 mp h.
3.Charles LeclercmonacóiFerrari23.124 mp h.
4.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari27.154 mp h.
5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes33.266 mp h.
6.George RussellbritMercedes41.020 mp h.
7.Daniel RicciardoausztrálAlphaTauri-Honda RBPT41.570 mp h.
8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes43.104 mp h.
9.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes48.573 mp h.
10.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:02.879 p h.
11.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:06.208 p h.
12.Cunoda JukijapánAlphaTauri-Honda RBPT1:18.982 p h.
13.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:20.309 p h.
14.Valtteri BottasfinnAlfa Romeo-Ferrari1:20.597 p h.
15.Csou Kuan-jükínaiAlfa Romeo-Ferrari1:21.676 p h.
16.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1 kör h.
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes5 kör h.
KIESETTMEGTETT KÖR
Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes47
Kevin MagnussendánHaas-Ferrari31
Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT0
A VILÁGBAJNOK ÁLLÁSA
PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen1618228491
2.Sergio Pérez28172240
3.Lewis Hamilton-6194220
4.Carlos Sainz Jr.1319-183
5.Fernando Alonso-7181183
6.Lando Norris-616-169
7.Charles Leclerc-415-166
8.George Russell-1181151
9.Oscar Piastri-211-87
10.Pierre Gasly-112-56
11.Lance Stroll--10-53
12.Esteban Ocon-111-45
13.Alexander Albon--8-27
14.Valtteri Bottas--4-10
15.Nico Hülkenberg--2-9
16.Cunoda Juki--3-8
17.Daniel Ricciardo--1-

6

18.Csou Kuan-jü--3-6
19.Kevin Magnussen--3-3
20.Liam Lawson--1-2
21.Logan Sargeant--1-1
KONSTRUKTŐRÖK
1.Red Bull-Honda RBPT731
2.Mercedes371
3.Ferrari349
4.McLaren-Mercedes256
5.Aston Martin-Mercedes236
6.Alpine-Renault101
7.Williams-Mercedes28
8.AlphaTauri-Honda RBPT16
9.Alfa Romeo-Ferrari16
10.Haas-Ferrari12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik