F1: Bottas, a kárörvendő; Mazepin már a top 20-ba sem fér be

Vágólapra másolva!
2021.09.13. 15:07
Daniel Ricciardo első és Lando Norris második helyével kettős győzelmet aratott a McLaren az Olasz Nagydíjon. Bár a hosszú évek óta nem megszokott eredmény sem volt mindennapi, a monzai futam talán főként Max Verstappen és Lewis Hamilton újabb ütközése miatt marad igazán emlékezetes. Valtteri Bottas számára igazi hullámvasút volt a múlt hétvége, aminek a végén egy kisebb mosollyal az arcán nézte vissza a csapattársa kiesését. Robert Kubicának két futam is elég volt, hogy felülmúlja idén Nyikita Mazepint. Jöjjenek az F1-legek az Olasz GP-ről!

A RAJTRÁCS ELEJÉRŐL A VÉGÉRE. Kisebb meglepetést okozott Valtteri Bottas, amikor a monzai hétvégét nagyon erősen kezdő Lewis Hamiltont legyőzve megszerezte a rajtelsőséget a sprintkvalifikációra. Bottas végül szombaton győzelemre tudta váltani a pole-t, vasárnap azonban csak az utolsó helyről vághatott neki a versenynek, amiért több elemet is cserélni kellett az erőforrásában. A RAJTRÁCS ELEJÉRŐL A VÉGÉRE. Kisebb meglepetést okozott Valtteri Bottas, amikor a monzai hétvégét nagyon erősen kezdő Lewis Hamiltont legyőzve megszerezte a rajtelsőséget a sprintkvalifikációra. Bottas végül szombaton győzelemre tudta váltani a pole-t, vasárnap azonban csak az utolsó helyről vághatott neki a versenynek, amiért több elemet is cserélni kellett az erőforrásában.

A monzai sprintkvalifikáción Max Verstappen ért célba a második helyen, így Bottas rajtbüntetése miatt a pole pozícióból vághatott neki a vasárnapi futamnak. Azoknak, akik kevésbé jártasok az F1-ben, és nem hallottak még az idén tesztelt szombati összecsapásokról, talán nem lehetett könnyű elmagyarázni, hogyan is jött ez ki...

A sprintkvalifikáció „dobogóját” Daniel Ricciardo tette teljessé, aki így az első rajtsorból vághatott neki az Olasz Nagydíjnak. Legutóbb egyébként a 2018-as Mexikói GP-n fordult elő, hogy Verstappen és Ricciardo sajátította ki az első sort a rajtrácson – természetesen akkor még mindketten a Red Bullnál versenyeztek.

ÚJRA MEGTÖRTÉNT A DRÁMA. Alig négy futammal azt követően, hogy Silverstone-ban a rajtot követő ütközött össze Verstappen és Hamilton, Monzában ismét csúnya vége lett a kettejük csatájának.


Bár nem a megszokott végeredménnyel zárult a verseny, Hamiltonék balesete szolgáltatta az egyik legforróbb témát a leintést követően is. Például a brit versenyző csapattársát, Bottast is megkérdezték az esetről, aki először diplomatikusan csak annyit felelt, hogy nem tudja, mi történt, de amikor éppen mögötte játszották vissza az ütközést, így belenézhetett, egy kisebb mosoly jelent meg az arcán.

DUPLA GYŐZELEM, DUPLA „SHOEY”. Miután Ricciardót intette le az elsőként a kockás zászló Monzában, igencsak számítani lehetett arra, hogy az ausztrál versenyző kissé átírja dobogós ceremónia forgatókönyvét. Ricciardónak egyébként már több versenyzőt sikerült rávennie arra, hogy pezsgőt igyon a cipőjéből a pódiumon – tavaly még Lewis Hamiltont is – ezúttal pedig a csapattársán, Lando Norrison volt a sor.

A futamot követő sajtótájékoztatón aztán érdekes beszélgetés zajlott le Ricciardo és Bottas között. Az utóbbi ugyanis bevallotta, hogy korábban mindig sikerült kihúznia magát a cipőből ivás alól, ami kissé meglepte Ricciardót. A McLaren versenyzője azt is szóvá tette, hogy mivel Bottas barátnője ausztrál, ideje lenne alkalmazkodnia a helyi szokásokhoz.


NEM JÓ 20 VERSENYZŐ KÖZÖTT A 21.-NEK LENNI. A Holland Nagydíj kihagyása után Kimi Räikkönen Olaszországban sem térhetett vissza a mezőnybe, így az ő autóját ezen a hétvégén is Robert Kubica vezette. Bár a lengyel versenyzőnek nem sikerült pontot szereznie azon a két futamon, amelyen rajthoz állt, a tizediken túli helyezéseiket összevetve a világbajnoki tabellán mégis megelőzte Nyikita Mazepint, aki az idény eleje óta a mezőny tagja.


OLASZ NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:21:54.365
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1.747 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 4.921 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 7.309 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 8.723 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 10.535 mp h.
7. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 15.804 mp h.
8. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 17.201 mp h.
9. George Russell brit Williams-Mercedes 19.742 mp h.
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 20.868 mp h.
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 23.743 mp h.
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 24.621 mp h.
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 27.216 mp h.
14. Robert Kubica lengyel Alfa Romeo-Ferrari 29.769 mp h.
15. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 51.088 mp h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 41
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 25
Lewis Hamilton brit Mercedes 25
Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 3
Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 7 10 12 4 226.5
2. Lewis Hamilton 5 10 12 4 221.5
3. Valtteri Bottas - 8 9 2 141
4. Lando Norris - 4 12 - 132
5. Sergio Pérez 1 2 10 - 118
6. Charles Leclerc - 1 11 - 104
7. Carlos Sainz Jr. - 2 11 - 97.5
8. Daniel Ricciardo 1 1 10 1 83
9. Pierre Gasly - 1 10 1 66
10. Fernando Alonso - - 10 - 50
11. Esteban Ocon 1 1 9 1 45
12. Sebastian Vettel - 1 4 1 35
13. Lance Stroll - - 7 - 24
14. Cunoda Juki - - 5 - 18
15. George Russell - - 3 1 15
16. Nicholas Latifi - - 2 - 7
17. Kimi Räikkönen - - 2 - 2
18. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 362.5
2. Red Bull-Honda 344.5
3. McLaren-Mercedes 215
4. Ferrari 201.5
5. Alpine-Renault 95
6. AlphaTauri-Honda 84
7. Aston Martin-Mercedes 59
8. Williams-Mercedes 22
9. Alfa Romeo-Ferrari 3
10.Haas-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik