Meghosszabbították a szerződést, újabb öt évig lesz F1-es futam Sanghajban

P.  GY. B. P. GY. B.
2024.12.06. 11:11
A Kínai Nagydíj 2030-ig biztosan az F1 versenynaptárában marad (fotó: Getty Images)
A Formula-1 bejelentette, hogy 2030-ig egészen biztosan rendeznek F1-es futamot Sanghajban.

A Formula-1 mezőnye ötéves távollét után tért vissza idén Kínába, és a szurkolók láthatták, hogy Max Verstappen megnyerni a sprintfutamot és a főversenyt is.

A sanghaji futam népszerű a versenyzők és a szurkolók körében is. Az első futamot még 2004-ben rendezték, akkor Ruben Barrichello örülhetett. Lewis Hamilton hatszor végzett az élen, rajta kívül csak Fernando Alonso és a már visszavonult Nico Rosberg tudott legalább kétszer nyerni.

A Kínai Nagydíj a 2025-ös versenynaptár második futama lesz, a március 21. és 23. között zajló viadalon rendezik az év első sprintfutamát is.

A Formula-1 ügyvezetője, Stefano Domenicali is elégedett a Kínai Nagydíjjal, és bejelentette, hogy további öt évre megállapodtak, így Sanghaj 2030-ig biztosan az egyik versenyhelyszín marad.

 

 

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
11 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
14 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
23 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01