F1: a csapatfőnök felfedte, miért nem Hülkenberget választotta a Haas

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2019.09.19. 15:40
null
Steiner (középen) megindokolta, miért marad változatlan a felállás (Fotó: AFP)
Günther Steiner szerint a Haasnál nem akartak újabb kockázatot vállalni azzal, hogy Romain Grosjeant lecserélik egy másik versenyzőre, például Nico Hülkenbergre. Az amerikai istálló csapatfőnöke továbbá rámutatott arra, hogy Grosjeannak mekkora szerepe volt a csapat fejlődésében.

 

A mezőny már Szingapúrban tartózkodik, hiszen péntektől ott csapnak össze a versenyzők, a Haas pedig egy nagy bejelentéssel kezdte meg a hétvégét. Kiderült ugyanis, hogy Kevin Magnussen csapattársa jövőre is Romain Grosjean lesz. Sokan azt várták, hogy az utóbbi időben a nem éppen a legjobban teljesítő franciát Nico Hülkenberg váltja, miután a német pilóta elveszítette az ülését a Renault-nál Esteban Ocon érkezése miatt.

Günther Steiner szerint azonban mivel a Haasnál nincs minden rendben az utóbbi időben, nem lett volna ésszerű újabb kockázatot vállalni azzal, hogy változtatnak a pilótafelálláson.

„Romain négy éve van a csapatnál, és tisztában vagyunk az erősségeivel, illetve a gyengeségeivel – mondta a csapatfőnök. – Tudjuk, hogy egy jó napon nagyszerűen versenyez, ráadásul jól ismeri a csapatot. A legfőbb indok mégis az, hogy az autónk idén nem úgy teljesít, ahogyan azt szeretnénk, és erről nem tehetnek a jelenlegi versenyzőink. Biztosak vagyunk benne, hogy ez csakis az autónk hibája.”

„Nem hiszem, hogy ha változtatnánk a versenyzőkön, az segítene, hogy jobban menjen az autó. Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem, mert az új pilóta nem tudná, hogy honnan indultunk. Romainnak nagy szerepe volt abban, hogy rájöttünk, miért nem elég jó az autónk jelenleg. Most nem szeretnénk több ismeretlen tényezőt vagy kockázatot” – árulta el Steiner.

Legfrissebb hírek

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
2 órája

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
5 órája

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
5 órája

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
Tegnap, 15:38

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2026.09.02. 16:10

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38