F1: a Formula E-ben folytatja a McLaren pilótája – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.15. 11:45
null
Vandoorne a Formula E-ben folytatja (Fotó: AFP)
Stoffel Vandoorne Formula–1-es karrierjét megpecsételte a McLaren elmúlt három évben mutatott gyenge formája, most a Formula E-ben próbálhatja újra felépíteni önmagát és hírnevét.

A korábbi GP2-es bajnok 2016-ban beugróként rögvest pontot szerzett az első Formula–1-es futamán, az előző két évben viszont csak elvétve tudott az első tízbe kerülni, s ami még nagyobb probléma számára: rendre elmaradt csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso teljesítményétől is.

A Mercedes előfutáraként emlegetett Formula E-újonc istálló, a tuningcégből kinőtt HWA hivatalosan is bejelentette a szerződtetését.

„Megtisztelő számomra, hogy a HWA leszerződtetett a Formula E-projektjéhez. Jó nevű, nagy múltú csapatról van szó, amely ha velem egyetemben újonc is a sorozatban, biztos vagyok abban, hogy képes lesz gyorsan fejlődni és versenyképessé válni a legmagasabb szinten. Nem volt egyszerű, amikor megtudtam, hogy a McLaren nem számol velem tovább, de a legfontosabbnak azt éreztem, hogy mihamarabb új kihívást találjak és ez sikerült" – nyilatkozta Vandoorne.

Az már szeptember elején eldőlt, hogy a belga versenyző Alonso visszavonulása ellenére sem tarthatja meg ülését a McLaren Renault-nál, amely jövőre teljesen új párossal indul az F1-ben: a saját pilótaprogramjukból kikerült, 18 esztendős, brit Lando Norris és a frissen szerződtetett spanyol Carlos Sainz Jr. kettősével.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56

„Figyelmeztettük az FIA-t” – a versenyzők változtatást követelnek Bearman óriási bukása után

F1
2026.03.29. 13:26

Antonelli az újabb sikerrel a pontverseny élén! Russell leszorult a dobogóról Szuzukában

F1
2026.03.29. 09:00

„Rendkívül frusztráló” – Leclerc kifakadt a szuzukai időmérő után

F1
2026.03.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik