Formula-1: megegyeztek, 2013-tól visszatér a turbókorszak - lapértesülés

2010.12.04. 15:38
null
Új fénykor? A nyolcvanas években a turbók domináltak (Fotó: Action Images)
Címkék
A BBC Sports jelentése szerint a Formula–1-es csapattulajdonosok és istállók megegyeztek a turbómotorok már korábban beharangozott visszahozásáról a száguldó cirkuszba.

A Formula–1-es csapatok 2013-ban állnak át a jelenlegi 2.4 literes, V8-as szívómotorokról az új, 1.6 literes, négyhengeres turbókra. Az új szabályrendszert az FIA december 10-én erősítheti meg hivatalosan.

A váltást a legtovább a Ferrari és a Mercedes ellenezte, de most a Ferrari egy – a BBC által meg nem nevezett – szóvivője elmondta az angol közszolgálati médium riporterének, hogy megszületett a megegyezés, jöhetnek a turbók.

A BBC szintén belső információkra hivatkozva azt írja, hogy a döntést jövő hét pénteken jelentik be hivatalosan. Az 1.6 literes turbók a hírek szerint 750 lóerő körüli teljesítményt tudnak leadni.

Az FIA annak érdekében, hogy egy csapat fejlesztőgárdája se tudjon döntő előnyt kiharcolni, korlátozza az istállók fejlesztési projektjeit – csak meghatározott létszámú gárdával dolgozhatnak a turbókon és megszabják a fejlesztési időkorlátot is.

Az autósport nemzetközi szervezete egyelőre nem kommentálta a BBC hírét. A szabályváltozásokról december 9-én tanácskozik a Formula–1-es Tanács, majd egy nappal később az FIA Világtanács elé kerül a tervezet.

A Formula–1 turbókorszaka 1988-ig tartott, az FIA ezt követően (az 1989-es idénytől) csak szívómotorokat engedélyezett.

Legfrissebb hírek

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
11 órája

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
13 órája

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
13 órája

A Red Bull engedély nélkül nyúlt hozzá Hadjar autójához – vizsgálat folyik a monacói harmadik helyezett ellen

F1
14 órája

Monacói rulett: Antonelli sorozatban ötödször nyert, és a hercegség legfiatalabb bajnoka lett

F1
15 órája

Pole pozíció helyett negyedik hely – Leclerc elvesztette az önbizalmát hazai pályán

F1
20 órája

„Kicsit össze vagyok zavarodva” – Russell bevallotta, nem fekszik neki az idei Mercedes

F1
2026.06.06. 21:04

Antonelli varázskört futott; Hamilton egy pillanatra azt hitte, meglehet a pole Monacóban

F1
2026.06.06. 20:16
Ezek is érdekelhetik