Jó hangulatú bemutatót tartott a pontgyűjtést tervező Super Aguri

B.A. B.A.B.A. B.A.
Vágólapra másolva!
2007.03.14. 12:29
A Super Aguri-csapat tavaly mutatkozott be a Formula-1-ben, s idén már a pontszerzést sem tartja kizártnak a szakvezetés és a versenyzőpáros. A japán istálló szerdán tartotta hivatalos autóbemutatóját, s a „kötelező” feladatok mellett hangulatos különeseményekre is sor került.
Ausztráliában kevesen ússzák meg, hogy ne készüljön közös kép róluk az ország egyik emblematikus állatával, a koalával
Reuters

Anthony Davidson egy koalamackóval fotóztatta magát, láthatóan örömmel. Persze, hivatalos F-1-es prezentációt is tartottak, s a nyilatkozatok jelentős önbizalomról árulkodnak.

„Legfőbb célom, hogy befejezzem Melbourne-ben a versenyt, s láthassam a kockás zászlót. Ezt még sohasem valósítottam meg a Formula-1-ben, de remélem, hogy már sikerül – kezdte „vallomását” Davidson, majd hozzátette. – Szeretnék pontokat is gyűjteni az idei szezonban, remélem, álomszerű év előtt állok. Folyamatosan akarom javítani az autót és a teljesítményemet, a pontokért a szezon hajrájában harcolhatok.”

A 27. születésnapját április 18-án ünneplő Anthony Davidson eddig három F-1-es futamon állt rajthoz.

Az Albert Parkban tartott médiaprezentáción egyébként a Super Aguri illetékesei leszögezték, az idei autó is biztosan megfelel a technikai szabályzatnak.

Korábban ugyanis sokan kritizálták a japánokat, hogy megszegték az érvényben lévő „F-1-es törvényt”, amikor a Honda tavalyi RA106 kódjelű kocsiját fejlesztették tovább, ahelyett, hogy saját konstrukcióval szerepelnének.

„Tudjuk, hogy teljesen legálisan játunk el. Az a legfontosabb, hogy tiszteletben tartsuk a szabályokat. Nem akarunk csalni, nem szertnénk szembe menni a szabályokkal” – jelentette ki Daniel Audetto, a japán Szato Takumát is foglalkoztató Super Aguri ügyvezető igazgatója.

Az 58. Formula-1-es világbajnokság első futama pénteken kezdődik Melbourne-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik