Európa-liga: a 94. perc fiumei csodát hozott Stuttgartban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 20:02
A VfB Stuttgart elbukta az NK Rijeka elleni párharcot az Európa-liga utolsó selejtezőkörében, mivel az idegenbeli 2–1-es vereséget követően egy 94. percben kapott gól után döntetlenre végzett hazai pályán horvát ellenfelével.

Leon Benko akárcsak az első meccsen, a visszavágón is bevette a Stuttgart kapuját, és ezzel nehéz helyzetbe hozta a Stuttgartot, amely az első meccsen 2–1-es vereséget szenvedett Fiumében. A VfB szerencséjére Christian Gentner révén gyorsan egyenlíteni tudott a hazai csapat, amely a második félidőben is támadásban maradt, ám rengeteg hibával játszott. A 75. percben Ibrahima Traoré elfutása hozta meg az áttörést, veszélyes beadását Vedad Ibisevic elől Luka Maric juttatta a saját kapujába.

Úgy tűnt hosszabbítás lesz a mérkőzésen, ám a 94. percben a néhány perccel korábban még hősnek tűnő Traoré labdát veszített a félpályánál, a Rijeka támadója, a csereként beállt Goran Mujanovic pedig kitűnő labdát kapott, és a leshatárrról kiugorva kihasználta az óriási lehetőséget. A Rijeka 4–3-as összesítéssel felülmúlta a Stuttgartot.

A Elfsborg a csereember Mikkel Beckmann góljával nyert a dán Nordjaelland ellen, így megnyerte a skandináv párharcot. A svéd bajnok három sikertelen próbálkozás után jutott fel az El főtáblájára.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK

Dila Gori (grúz)–Rapid (osztrák) 0–3 (Schaub 45., Sabitzer 63., Behrendt 90.)
Tj: a Rapid, 4–0-s összesítéssel

Stuttgart (német)–Rijeka (horvát) 2–2 (Gentner 34., Maric 75. – öngól, ill. Benko 30., Mujanovic 94.)
Tj: a Rijeka, 4–3-as összesítéssel

Dinamo Kijev (ukrán)–Aktobe (kazah) 5–1 (Lens 9., Bezusz 30., Mbokani 36., Ideye 52. – 11-esből, Huszjev 73., ill. Geynrikh 37. – 11-esből)
Tj: a Dinamo Kijev, 8–3-as összesítéssel

Nordsjaelland (dán)–Elfsborg (svéd) 0–1 (Beckmann 71.)
Tj: az Elfsborg, 2–1-es összesítéssel

Astra Giurgiu (román)–Maccabi Haifa (izraeli) 1–1 (Gaman 27., ill. Rayo 34.)
Tj: a Maccabi Haifa, 3–1-es összesítéssel

A JÁTÉKNAP ÖSSZES EREDMÉNYÉT ITT TALÁLJA!

• A Fenerbahce kizárása miatt a rájátszás kiesői közül egy csapatot sorsolással kiválasztanak, amely indulhat a főtáblán. A sorsolást holnap 9 órakor tartják.

•• A csoportkör sorsolását péntek 12.45 órakor tartják Monacóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik