El: a Senica edzője szerint előny, hogy nemrég jártak az MTK-nál

MTI MTIMTI MTI
2012.07.04. 20:56
null
Garami József (balra) nem bánja, hogy a Senicával találkoznak (Fotó: Németh Ferenc)
Az MTK és a szlovák Senica holnap esti Európa-liga-selejtezős párharca előtti sajtótájékoztatón Garami József, a magyar csapat szakmai igazgatója és a vendégeket irányító Zdenek Psotka is úgy vélekedett, egyenlő eséllyel pályázik a két együttes a továbbjutásra.

„A felkészülési időszakban találkozott egymással a két csapat – mondta Garami József, az MTK szakmai igazgatója az első mérkőzést felvezető szerdai sajtótájékoztatón. – Elleneztem a meccset, mert éreztem, hogy a Senicát kapjuk majd riválisnak. De végül is örülök, hogy találkoztunk, mert így saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy milyen csapattal állunk szemben, illetve az összecsapás felvételét kielemezve várhatjuk a párharcot."

Úgy vélekedett, hogy a Senica erényei közé a nagyszerű csapatjáték tartozik, az egész gárda együtt mozog támadásban és védekezésben is, továbbá szerinte a szlovák együttesnek nagyon erős a középpályája.

Kollégája, a cseh Zdenek Psotka arról beszélt, nagy előny számukra, hogy a 3–2-re megnyert felkészülési meccsen megismerték a stadiont, a közeget és az ellenfelet is, ugyanakkor jelezte, ezúttal más jellegű találkozóra számít.

Kanta József, az MTK futballistája kiegyenlített párharcot vár, s úgy gondolja, mindkét csapat támadó, sok passzra épülő futballt játszik. Hozzátette: jól felkészültek a riválisból, s bár tisztelik a Senicát, megvannak a fegyvereik ahhoz, hogy továbbjussanak.

A két edző egyetértett abban, hogy a két csapatnak egyenlő esélye van a továbbjutásra.

A holnap 20.15 órakor kezdődő találkozóról (tv: m2) élő, szöveges tudósítással jelentkezünk a Nemzeti Sport Online-on.

Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
3 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
5 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
6 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
6 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
7 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
11 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
13 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
15 órája