El: Ez rossz teljesítmény volt – Jürgen Klopp

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.12. 06:52
Jürgen Klopp elismerte, rossz teljesítményt nyújtott a Liverpool az Atalanta ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, óriási meglepetésre a Liverpool hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett az Atalanta ellen a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének odavágóján. A mérkőzés után Jürgen Klopp és Virgil van Dijk természetesen csalódásának adott hangot, miközben a bergamóiak úgy vélik, csapatként tökéletes teljesítményt nyújtottak.

Hogy mennyire ritkán kap ki három góllal az Anfielden a Liverpool azt jelzi, hogy a csapatnak hármas holtversenyben a mostani a legnagyobb különbségű veresége az európai kupasorozatokban hazai pályán, ezt megelőzően 2014 októberében (0–3) és 2023 februárjában (2–5) a Real Madrid tudott hárommal nyerni a vörösök vendégeként.

„Nem tetszett a taktikai felállásunk a labdával. Úgy adtunk nekik helyzeteket, hogy odapasszoltuk a labdát és utána mindenki egy ellenféllel futott. Az Atalantának jó meccse volt, szerzett három gólt és megérdemelten nyert” – kezdett bele értékelésébe Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere.

„Hétfőn nézem vissza a meccset, de már tudom hogyan csinálhatunk jobban néhány dolgot. Meg tudjuk nyerni? Igen, ha jól játszunk, lehetséges. Nyerhetünk három nullra? Fogalmam sincs. De ez tényleg nagyon rossz érzés. Ez rossz teljesítmény volt. Ebben a pillanatban úgy érzem, a srácok túllesznek rajta, amíg megint játszunk” – fűzte hozzá a német szakember.

„Óriási eredményt értünk el. Szurkolóink végig nagyon élénkek voltak. Még egy meccset játszanunk kell, de nagyszerű eredményt értünk el. Védekezésben jól teljesítettünk. Ez egy rendkívüli este volt és nagyon kellemes érzés” – így az Atalantát irányító Gian Piero Gasperini. „Megérdemeltük ezt az eredményt. A játékosaimnak óriási elismerés jár, de még le kell játszanunk a visszavágót” – tette hozzá.

„Nagyon csalódástkeltő este volt. Túl sok egyéni hibát követtünk el, és ezekért megbüntettek minket. Nagyon rossz érzés. Az Atalanta emberfogásos játéka ellen tudunk jobban teljesíteni. Amikor nálunk volt a labda, jobban és erősebben kellett volna csinálnunk. Nyitott területeket hagytunk, melyeket az ellenfél azonnal kihasznált. Nem foglalkozhatunk sokáig ezzel a meccsel, mindenkinek előre kell tekintenie, mert újabb nagy meccsek vannak előttünk és vissza kell térnünk a jó eredményekhez” – vélekedett a mérkőzés után a TNT Sportsnak a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk.

„Túlságosan nyíltak voltunk. Arról van szó, hogy azért kaptuk a gólokat, mert rossz helyeken veszítettünk labdát. Fájó, de nem tud megtörni minket. Gyorsan kell reagálnunk. Régóta nem veszítettünk itt, de nem szabad elvennünk az elismerést az ellenféltől. Megbüntettek minket azért, mert hanyagok voltunk, pedig így is volt néhány lehetőségünk egy-két gólt szerezni” – tette hozzá a holland hátvéd.

„Tökéletes mérkőzés volt az egész csapattól. Nagyon jó teljesítmény. Magasan letámadtu őket és nagyon jól játszottunk. Csodálatos atmoszféra volt és mi erre reagáltunk” – értékelt az Atalanta védője, Berat Djimsiti.

„Tökéletes teljesítmény volt csapatként. Sokat dolgoztunk és sokat támadtunk le. Történelmi tett három nullra nyerni az Anfielden. Egy-két helyzetben szerencsénk is volt, de csapatként jól védekeztünk” – mondta a bergamóiak középpályása, Marten de Roon.

Hogy mennyire nehezen emésztették meg a vereséget a hazai szurkolót, azt ez a fiatal hölgy tanúsíthatja, aki elsírta magát a Liverpool veresége után.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Liverpool FC (angol)–Atalanta (olasz) 0–3 (0–1) 
Liverpool, Anfield. Vezette: Umut Meler (török)
Liverpool: Kelleher – Joe Gomez, I. Konaté, Van Dijk, Cimikasz (A. Robertson, a szünetben) – Endo (Diogo Jota, 76.), Mac Allister, Curtis Jones ( Szoboszlai, a szünetben) – Elliot (Szalah, a szünetben), Darwin Núnez (Luis Díaz, 59.), Gakpo. Mendzser: Jürgen Klopp
Atalanta: Musso – De Roon, Hien, Djimsiti – Pasalic, Éderson – Zappacosta, Koopmeiners, Ruggeri – De Ketelaere (Al. Mirancsuk, 89.), Scamacca. Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Gólszerző: Scamacca (38., 60.), Pasalic (83.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik