Vívás: Novák Katalin Nemzetközi Fair Play Díjra jelölte Szilágyi Áront

Vágólapra másolva!
2023.06.13. 18:16
null
Novák Katalin ellátogatott a Vasas Pasaréti Sportcentrumába (Fotók: Koncz Márton)
A köztársasági elnök asszony a Pasaréti Sportcentrumba látogatott megosztani a hírt a háromszoros olimpiai bajnokkal, s ha már arra járt, egy gyors asszót is vívott vele.

Nem mindennapos, hogy az ember Magyarország köztársasági elnökével mérheti össze tudását valamiben. Ahogyan az sem, ha ugyanezt egy háromszoros olimpiai bajnokkal teheti meg. Így kijelenthető, Novák Katalin és Szilágyi Áron keddi mérkőzése a Vasas SC Pasaréti Sportcentrumában kölcsönösen megtisztelő volt.

A közismerten sportkedvelő, aktív életmódot folytató köztársasági elnök asszonynak a kardvívás új terep volt, így a londoni, a riói, majd a tokiói olimpiát is megnyerő Szilágyinak az alapoktól kellett kezdenie a gyorstalpaló oktatást. „Ezzel el is lehet kezdeni a tanulást” – mondta Nováknak, miközben egy aláírt kardot nyújtott át, majd megmutatta az alapállást, helyes test- és fegyvertartást, lépéstechnikát. Hamarosan bekötöttek a vívókomplexum négyes pástján, s meg is kezdődött a többször hangos kacagással „megszakított” rangadó – az eredményjelző és bíró hiányában csak azt nem tudjuk meg sosem, ki nyert.

Szilágyi gyorstalpaló oktatást tartott Novák Katalinnak
Szilágyi gyorstalpaló oktatást tartott Novák Katalinnak

„Mi sem számoltuk... De amikor felhívtam a figyelmét rá, célszerű támadni és arra törekedni, hogy meg is vágjuk az ellenfelet, nagyon gyorsan elsajátította, erőteljes offenzívákat indított ellenem. – felelte a Nemzeti Sport kérdésére Szilágyi, majd tovább méltatta az államfőt. – Köztudott, az elnök asszony sportos, ez meg is látszott a mozgásán. Kicsit féltem, hogy nem melegítettünk be átfogóan, így fennáll a sérülés veszélye, de a mindennapi mozgás vitte előre. Mindig öröm megmutatni a sportágunk szépségeit, alapjait olyanoknak, akik nem jártasak benne, külön öröm, ha az államfő az.”

Szilágyi Áron összecsapott a köztársasági elnökkel
Szilágyi Áron összecsapott a köztársasági elnökkel

Novák Katalin látogatásának apropójaként azonban nem csak a közös edzés szolgált, az esemény alatt közölte Szilágyival, küldött egy levelet a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének, Kamuti Jenőnek, amelyben felterjesztette a klasszis vívót a vonatkozó díjra. Mint ismert, a magyar versenyző március 27-én a budapesti világkupaverseny döntőjében – hátrányban – visszaadta a tust grúz ellenfelének, Szandro Bazadzénak, miután egy technikai hiba nyomán az előző csörtében nem jelzett a rendszer.

„A mi fair play díjasunk mindenképpen te vagy” – jelentette ki Novák Katalin.

Közös kép az edzés résztvevőivel
Közös kép az edzés résztvevőivel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik