Vívó-vk: a férfi kardozók között nyolc magyar jutott főtáblára Budapesten

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 15:49
null
Nagy Kristóf (balra) és az indiai Singh Karan Singh mérkőzése (Fotó: MTI)
Kiemeltként Szilágyi Áron és Szatmári András csütörtökön még pihent, további 15 magyar kardozó pástra lépett a BOK Csarnokban a kvalifikációs világkupaversenyen – hatan szombaton a 64-es táblán folytathatják.

 

Tavaly ilyenkor éppen ekkor „fújták le” a szezont a koronavírus-járvány miatt, azóta nemzetközi versenyt nem is rendeztek a sportágban – a Magyar Vívószövetség az első, amely vállalta a szervezést, így csütörtöktől vasárnapig a világ legjobb férfi és női kardozói lépnek pástra a BOK-csarnokban.

A kvalifikációs vk-viadal csütörtökön a férfiak küzdelmeivel kezdődött, s rögtön a csoportmérkőzések után elkönyvelhettünk egy részsikert, hiszen Péch Miklós (MTK) hibátlan mérleggel azonnal kvalifikálta magát a 64-es táblára.

Két tizenötös asszót kellett megnyernie annak, aki követni akarta őt, ez a mieink közül Decsi
Tamásnak (KVSE), Gémesi Csanádnak (GEAC), Iliász Nikolásznak (UTE), Galgóczy Tamásnak (Vasas SC) és a még juniorkorú Nagy Kristófnak (UTE) sikerült.

„Nagyon vártam már a versenyt, és a hazai viadalokon sem indult, vagyis egy éve nem léptem
pástra téthelyzetben
– mondta el Decsi Tamás.Januártól kemény és specifikus munkát végzek, új akciókat tanultam, ezeket próbálgattam az első napon. Taktikailag fegyelmezett voltam a páston, nem nagyon éreztem az egy évnyi kihagyást. A csoportmeccsek után várt rám két nehéz asszó, sikerrel vettem az akadályt, szombaton pedig jön az újabb nehéz asszó, hiszen az előző évek meghatározó vívója, a világranglista harmadik helyén álló az amerikai Eli Dershwitz következik.”

KARDVÍVÓ-VILÁGKUPA, BUDAPEST, BOK-CSARNOK
A magyarok ellenfelei a 64-es táblán
Férfiak

Iliász Nikolász (UTE)–Kim Junho (dél-koreai, 20.)
Galgóczy Tamás (Vasas)–Oleg Petrovszkij (orosz, 103.)
Szatmári András (MTK Budapest)–Gémesi Csanád (GEAC)
Decsi Tamás (KVSE)–Eli Derschwitz (amerikai, 3.)
Péch Miklós (MTK Budapest)–Jean-Philippe Patrice (francia, 134.)
Szilágyi Áron (Vasas)–Nagy Kristóf (UTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik