MTI, N. T. 2021.04.14 14:52 Frissítve: 2021.04.14 15:13

Tokió 2020: a NOB bízik a japán közhangulat megváltozásában

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bízik benne, hogy a japán emberek álláspontja hamarosan változik majd és támogatni fogják a tokiói játékok megrendezését.

 

A NOB bízik a japán közhangulat megváltozásában (Fotó: Getty Images)

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ázsiai szigetországban a lakosok 70 százaléka azt szeretné, ha törölnék, vagy újra elhalasztanák a július 23-án kezdődő nyári olimpiát a koronavírus-járvány miatt. John Coates, a NOB tokiói játékokért felelős koordinációs igazgatója viszont szerdán arról beszélt, hogy szerinte a hangulat megváltozik, amikor az emberek megértik, mekkora hangsúlyt fektettek a fertőzések kockázatának minimalizálására.

 

Miként készül sportoló, edző, pszichológus a Covid-olimpiára?

Coates száz nappal a megnyitó előtt tartott sajtóbeszélgetésén azt is elmondta, hogy a japán sportsikerek is segíthetnek a változásban, és külön kiemelte, Macujama Hideki vasárnapi történelmi diadalát a golfozók idei első Major-versenyén, a US Mastersen.

A sportvezető úgy véli, van még idő arra, hogy az embereket meggyőzzék, és az ilyen jellegű feladat egyáltalán nem ismeretlen a bizottság számára, volt már rá korábban is példa.

„Amikor majd az emberek megismerik a részleteket, biztos vagyok benne, hogy változni fog a hozzáállásuk. A sydneyi olimpia előtt sem volt biztató a helyzet, de amikor elértünk a száz naphoz, változott a helyzet” – mondta Coates.

A japán emberek negatív hozzáállása azért sem meglepő, mert az országban már a járvány negyedik hullámával küzdenek. A kormány pedig hétfőn egy hónapra szóló sürgősségi intézkedéseket léptetett életbe az újabb hullám megfékezésének érdekében.

Koike Juriko, Tokió kormányzója szerdai ünnepi beszédében a pandémia egész világra gyakorolt negatív hatásáról beszélt, mint mondta, a „láthatatlan ellenség” elleni küzdelem komoly megpróbáltatásokat jelent az emberiség számára, ennek ellenére eltökélt abban, hogy sikeres játékokat rendezzenek.

Az már biztos, hogy a tokiói olimpia elüt majd a korábbiaktól, a járvány miatt ugyanis nagyon szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, külföldi nézők nem lehetnek jelen, a szervezők a meghívott vendégek számát is drasztikusan csökkentették a tervezetthez képest, továbbá a sportolók és más hivatalos személyek családtagjainak sem engedélyezik a belépést az országba. Mindezek mellett a résztvevő versenyzők sem mozoghatnak majd szabadon a fővárosban, a győztesek nem mehetnek el a belvárosba ünnepelni.

Coates kérdésre válaszolva ismét elmondta, hogy a nehézségek ellenére a játékok törlése nincs napirenden és szerinte nem is lesz.

„Tudom, hogy a japán szervezők nem számolnak a törléssel. A tervek a legrosszabb esetre is megvannak, és hisszük, hogy a biztonsági intézkedések megismerése által a társadalmi támogatottság is nőni fog” – jegyezte meg John Coates.

2021.05.03 23:43:06

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Rengeteg jó tanácsot kapok arra, hogyan kezdjem, folytassam a futást, kerékpározást, úszást, akármi mást, de annak nem találtam nyomát a világhálón, hogy ki és hol mondja meg, mire vagyok alkalmas, és hogyan kell csinálni – jól.

2021.05.02 08:39:41

Egyéb egyéni KOHÁN GERGELY

„Ott nem lesz helye visszafelé tekintgetésnek, kizárólag arra a két napra kell koncentrálni.”

2021.04.30 11:19:54

Egyéb egyéni TÓTH ÁDÁM

A labda elől elugrik, a new pilates órákon viszont kikapcsolódik egy-egy hajnali híradós nap után.

2021.04.29 22:33:47

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Műesés, rájátszás, fordított esetben durva faultot kísérő, automatikus »Labda volt, spori!« megjegyzés – folyamatosan a bíró megtévesztése a cél. A hazugság – mondjuk ki nyíltan.

2021.04.28 22:55:49

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Egyesek számára talán meglepő, de anno a román tornászlányok többsége mégsem a veréseket, a sérülten, betegen is versenyzésre kényszerítést tekintette a kínzások kínzásának, hanem az éhezést. Az állandó fogyókúrázás pedig egészen elképesztő dolgokra sarkallta őket.