Súlyemelés: Jacsó József régóta tisztes távolban a tárcsáktól

– Mikor volt legutóbb súlyemelőrúd a kezében?
– Húha… A szöuli olimpián biztos… Nem sokkal utána abbahagytam, aztán – ha jól emlékszem – a kilencvenes évek elején újra komolyan elkezdtem edzeni, de a derekam közbeszólt. Amúgy Barsi Lacinál (1987 világbajnoka 82.5 kilóban – a szerk.), a nyomdájában kialakított kis súlyemelő-helyiségben fogtam legutóbb súlyemelőrudat – nem is tudom, talán nyolcvan kiló volt rajta, és ennek is már öt éve.

– Jár versenyre?
– Nem, egyáltalán nem követem a sportág történéseit. Ha véletlenül a tévében belebotlom egy közvetítésbe, és időm engedi, ott ragadok.

– Említette, nem sokkal az 1988-as olimpia után befejezte a versenyzést. Közrejátszott az elhatározásában Csengery Kálmán és Szanyi Andor doppingesete?
– Nem, eleve úgy utaztam el Szöulba, hogy utána abbahagyom. Két évvel korábban megsérült a derekam, gyakran bajlódtam vele, ami előrevetítette, hogy sokáig úgysem tudom csinálni, és még fiatalon meg akartam alapozni az új életemet. A sportban nem akartam maradni, az edzőség nem érdekelt.

– Már családos volt?
– Igen, huszonkét évesen megnősültem, és akkorra már megszületett a két lányom is.

– Óhatatlanul eszembe jut, hogy társai doppingbotránya árnyékot vethetett az ezüstérmére, és nem tudta felhőtlenül kiélvezni a sikert. Vagy tévedek?
– Ott, a helyszínen nagyon rosszul érintettek a történtek, de később nem éreztem a hátrányát, nem befolyásolta az örömömet.

– Szöulban érte el minden idők máig legjobb magyar eredményét: összetettben négyszázhuszonhét és fél kilóig jutott, lökésben – az ezüstöt hozó utolsó gyakorlata alatt – kétszázharminchét és fél kiló „állt meg” a feje felett. Mit szól hozzá, hogy harmincnégy éve megdönthetetlen a két abszolút rekordja?
– Örülnék, ha valaki megjavítaná. Azt gondoltam, Nagy Péternek sikerül, de úgy tűnik, ő sem fogja már felülmúlni.

– Igaz, hogy közismert verseny előtti lámpalázát sokszor oly módon enyhítette, hogy sérülésre panaszkodott?
– Nem emlékszem ilyesmire, nem is értem. Ha azt mondtam, hogy bajom van, nem szimuláltam. Tény, ideges típus voltam, de a versenyre megnyugodtam.

– Mindenesetre önt igazolja az a bizonyos kétszázharminchetes lökés, hiszen tíz kilót ugrott, ráadásul ha elhibázza, csak ötödik lesz.
– Hogy megnyugodjak, Szöulban is alacsonyan, kétszázhúszon kezdtem, és valóban, nem volt szokványos ugrás kétszázhuszonhét után tíz kilóval többet kérni. Igen, ha hibázok, csak az ötödik helyen végzek, de ha már arra jártam, és lehetőség kínálkozott az ezüstre…

– Nem kérdés, az olimpiai második hely pályafutása csúcsa, de mire emlékszik még a legszívesebben?
– Az 1982-es Sao Pauló-i junior-világbajnokságra. Nem is a harmadik helyem miatt, hanem hogy húszévesen Magyarországról eljuthattam Brazíliába! Ráadásul visszafelé egy vagy két napot Rio de Janeiróban is eltölthettünk, hatalmas élmény volt.

– Jégkorongban biztos nem ért volna el ekkora sikereket, noha gyerekként a hoki volt a nagy szenvedélye.
– Mezőkövesden volt egy tó, s ha befagyott, magunk készítette botokkal hokiztunk, még az is lehet, nem korongot, hanem konzervdobozt ütöttünk – de erre nem esküszöm meg. Amikor Miskolcon lettem középiskolás, jégkorongedzésre akartam járni, csakhogy nekünk kellett volna megvennünk a szerelést, meg messze is volt a jégpálya a kollégiumtól. Akkoriban hirdettek toborzót a súlyemelőknél, sokan el is mentünk, s mivel szerelést is adtak, meg csak három megállót kellett villamosozni az edzőteremig, tizenhat évesen ott ragadtam.

– Mit csinál most?
– Egy-két évvel a visszavonulásom után vállalkozásba kezdtünk a feleségemmel, van egy papír-írószer boltunk Mezőkövesden, azóta ezt vezetjük.

– A lányai látták valaha is emelni?
– Nem, sosem. De hogy legyen valami fogalmuk a sportágról, hogy lássák, milyen közegben érte el sikereit az apjuk, jó néhány éve elvittem őket Kazincbarcikán egy mastersviadalra. Még a bemelegítőterembe is bekukkanthattak. Sem előtte, sem utána nem jártak súlyemelőversenyen.

– Ön is örökre távol tartja magát a sportágtól?
– Barsi Lacival sokszor elterveztük, hogy nyitunk egy súlyemelőtermet, amelyben fiatalokkal foglalkozunk. Még nem számoltam le a tervvel, mert soha semmiről sem mondom azt, hogy nem csinálom meg. Na jó, a csúcsaimat már biztosan nem veszélyeztetem…