NOB: Jacques Rogge szerint minden tekintetben sikeres évet zárnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.24. 12:53
Jacques Rogge megítélése szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az ötkarikás mozgalom minden tekintetben sikeres, jó évet zár 2010-ben.
A NOB-elnök, akinek az esztendőt értékelő nyilatkozatát a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja közölte, úgy látja, hogy a nyitány a Vancouverben rendezett téli olimpiával kiválóan sikerült.

„A hagyományoknak megfelelően nagyszerű, emlékezetes teljesítményeknek lehettünk tanúi, de a remek versenyszínhelyeken és a város utcáin tapasztalt lelkes hangulat marad Vancouver igazi emléke. Mély együttérzéssel gondolunk Nodar Kumaritasvili tragikus halálára is. A jövőben mindent meg kell tennünk hasonló tragédiák elkerülésére" - szögezte le a grúz szánkósról megemlékezve Rogge, aki méltatta az idei másik fő eseményt, az I. ifjúsági olimpiai játékokat is. Úgy fogalmazott, hogy óriási várakozás előzte meg a versenyeket, s több mint háromezer fiatal ment el Szingapúrba a sport, a kultúra és a nevelés ünnepére.

„Egyre jobb az együttműködésünk az ENSZ-szel. Megfigyelői státuszt kaptunk, megrendeztük az első közös ENSZ-NOB sportfórumot, s az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Ban Ki Mun januárban Lausanne-ba látogat" – mondta a NOB első számú vezetője, aki a főbb célokat sorolva hangsúlyozta: „Kétszeres erővel küzdünk a sport függetlenségéért. Állhatatosan folytatjuk a doppingellenes harcot, és napirendre tűzzük a fellépést az illegális fogadások ellen, ami a sportban a korrupció melegágya."

Jacques Rogge nyilatkozatában kitért elődjére is: „2010 tavaszán eltávozott közülünk Juan Antonio Samaranch, akinek hatása rendkívüli mértékben segítette a mozgalom fejlődését. Arra törekszünk, hogy hozzá hasonló elszántsággal tevékenykedjünk az olimpiai mozgalom érdekében."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik