London 2012: újabb két olimpikont értek doppingoláson

MTI MTIMTI MTI
2019.05.10. 19:13
Két újabb korábbi sportolót értek doppingoláson azoknak a mintáknak az újratesztelésekor, amelyeket még a 2012-es olimpián vettek le a londoni játékok szereplőitől.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) – hosszas vizsgálódás után – pénteken jelentette be, hogy az új tudományos módszerrel ismételt analízisnek alávetett vizsgálati anyag pozitívnak bizonyult két női versenyző, a lett atléta, Ineta Radevica és az örmény súlyemelő, Meline Daluzjan esetében egyaránt. Mindkettő anabolikus szteroid – előbbi oxandrolon, utóbbi sztanozolol – használatával bukott le.

Az időközben már egyformán visszavonult doppingvétkesek közül Radevica negyedik lett távolugrásban, amelynek londoni indulói közül korábban már kettőt – az orosz Anna Nazarovát és a fehérorosz Nasztaszja Mironcsik-Ivanovát – szintén diszkvalifikáltak utólag szteroidhasználat miatt.

A 37 éves Radevica tavaly novemberben lemondott a Lett Atlétikai Szövetség elnöki posztjáról, egy nappal azután, hogy kiderült, megbukott a 2012-es londoni olimpián adott mintájával, s ideiglenesen felfüggesztették. A távolugró 2010-ben Európa-bajnokságot, 2011-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, a londoni játékokon pedig 688 centiméterrel végzett a negyedik helyen, mindössze egy centivel lemaradva a dobogóról. Az olimpia után jelentette be a visszavonulását.

A 31 éves Meline Daluzjan – aki vb-n két bronzot, Európa-bajnokságon pedig két aranyat és egy ezüstöt gyűjtött – Londonban a 69 kg-os kategóriában lökésben kiesett, így nem volt összetett eredménye.

Legfrissebb hírek

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
10 órája

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04