Isten a megyehármat nézi – recenzió Sajó László legújabb prózakötetéről

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 15:01
null
Az író zempléni gyerekkorának helyszínén, Tolcsván például 2011-ben szűnt meg a futballcsapat, a pálya azóta a kecskéké (Fotó: Mirkó István)
A belső késztetés Sajó Lászlónál valóban fizikai kényszer: ott kell lenni. Nem a tévé előtt, nem az online térben, hanem a meccsen. Ott kell lenni a stadionavatón, ott kell lenni a BEAC veterán csapatának kispadján, ott kell lenni még a csúcseseményeken is, amelyeken a futball szívét érzéketlenül kitépték . Erről (is) szól legújabb prózakötete, a Kell egy mosodás.

 

Duna-parti kabinok novemberben, pályaudvari bádogbüfék kánikulában, aluljárók karácsonykor, futballpályák bárhol, bármikor. Magyarország-alsó, mesésen lidérces, mégis zavarba ejtően valószerű világ.

Sajó László írásaiban tartalmas sötétség, keserű humor és vak remény lakozik, mint írói munkássága állandó motívumában, a sör mellé kikért Unicumban. Legújabb prózai kötete, a Kell egy mosodás bemutatóját az Írók boltjában tartották októberben, az alkalomra a szerző beszélgetőtársa, Gazdag József sajátos meglepetéssel készült: többnyire eredeti Sajó-mondatokból rakott össze és olvasott fel gondosan szerkesztett, velejéig „sajós” szövegmozaikot, amely néhány bekezdésben sűrítette mindazt, amit a könyv 332 oldalon egyébként sem éppen hígítatlanul tálal. Íme, a tömörített futballhitvallás:      „Olyan messzire a Bajnokok Ligájától, amennyire csak lehetséges. Farkaslaka–Gyimesbükk 2–2. Korlát, rozsdás kapufák. Isten, ha van, a megyehármat nézi.”

Ha van... Mármint megyehárom, teszi hozzá az eredeti Sajó-mondatváltozat, mert sok helyen már a lélek sem könyököl oda a vaskorlátra – az 1956-os születésű író zempléni gyermekkorának helyszínén, Tolcsván például 2011-ben szűnt meg a futballcsapat. A Hungária körúton, pontosabban a Hidegkuti Nándor Stadionban azonban a maroknyi MTK-tábor makacsul ellenáll az idők örök változásának, a baseballsapkás törzsszurkoló-költőt sem rettenti el vereség, kiesés, betonkörnyezet. „Azért is járok a stadionokba, mert ott könnyebb elviselni a rossz meccseket is” – jegyezte meg az említett könyvbemutatón, a mondatból azonban nem a szokásos futballkritikus fanyalgást kell kihallani, inkább valamiféle vallomást arról, hogy a belső késztetés Sajó Lászlónál valóban fizikai kényszer: ott kell lenni. Nem a tévé előtt, nem az online térben, hanem a meccsen. Ott kell lenni a stadionavatón  („A BKV-pálya büféjéből sem száll a fasírtillat, beissza azt is a beton?”), ott kell lenni a BEAC veterán csapatának kispadján („Az alsó korhatár 54 év, a felső a Farkasréti temető.”), ott kell lenni még a csúcseseményeken is, amelyeken a futball szívét érzéketlenül kitépték   („Megszületett a videobíró. És meghalt a foci.”).

Az Öt és feles, valamint A futball ábécéje és más történetek után a Kell egy mosodás című kötettel trilógiává bővült a Sajó-könyvsorozat, amely változatlanul képviseli a megszokott – és megszokhatatlan – erényeket, a részletgazdag szerzői világlátást, a nyelvi leleményességet, a beépített idézetek lenyűgöző játékát, a humorral átitatott komorságot és a komorsággal ecetezett humort.

A Pál Utcai Fiúk–Vörösing SE című Molnár Ferenc-átirat pedig, lássuk be, egyenesen zseniális. A lázas Nemecsek Ernő otthonról megszökve az utolsó percekre ért a grundra, a meccs helyszínére. „»Boka!«, kiáltotta rekedten, aztán köhögött. »Boka!«, kiabálta elfúló hangon, de csak Rácz tanár úr hallotta meg. »Nemecsek, mit keresel itt?«” Végül csak észlelte Boka a vékony hangon, reménykedve játékra jelentkező fiú jelenlétét, és Nemecsek engedélyt kapott, hogy beálljon a sérült Weisz helyére. Ádáz küzdelem zajlott a grundon, az utolsó rohamok futottak. „»Ezt ússzuk meg«, fohászkodott Boka, és Csónakos megint lehúzta a labdát, pedig Pásztor csúnyán beleszállt. Janó nem ítélt semmit, angol stílusban vezette a meccset.” Aztán az előreívelt labda éppen Nemecsek elé pattant, aki utolsó erejéből belerúgott, a kint álló Wendauer kapus irányába. „Azt még látta, hogy behull a kapuba, »gól!«, aztán lerogyott, ájultan. A többiek odarohantak, örülni, mámoros diadal ült az arcokon. Harsogott az éljen, a győzelmi kiáltás. (...) Észre se vették, hogy egy szegényes ruhába öltözött kis asszony lépett melléjük. »Jesszus! Hát itt vagy? Mindjárt tudtam, hogy ide jöttél!« Nemecsek édesanyja volt. Vitte haza a fiát. »Kísérjük el!«, kiáltotta Weisz, és az ötlet mindenkinek tetszett, »kísérjük el!« Elindultak a Rákos utca felé. Pedig már mind fáradtak voltak, kimerítette őket a játék. A harc. Hűvös szél járta az utcát, erős tavaszi szél, amely az olvadó havak hideg leheletét hozza a hegyekből.
A csöpp asszony betakarta a gyermekét, »fúj a szél, kisfiam«. A fiú szomorú mosolygással, alig hallhatóan mondta, »a grund felől fúj. Az édes grund felől fúj...«
Bejegyzés a Pál utcai fiúk egyleti nagykönyvében: »Pál utcai fiúk–Vörösing SE 1–0. Góllövő: NEMECSEK ERNŐ. A haza meg van mentve!«
Hiába.
»Hétfőn gyünnek munkások, felássák a grundot.«”

(Sajó László: Kell egy mosodás, Osiris Kiadó, 2021)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 13-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik