Határtalanul – ilyen volt a 2022-es szegedi vitorlázórepülő-világbajnokság

2022.08.08. 16:08
Július 23-tól augusztus 6-ig Szeged adott otthont a 2022-es vitorlázórepülő-világbajnokságnak, amelyen 26 ország 106 versenyzője vett részt.
Dömötör Csaba fotói a szegedi világbajnokságról (A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!)
Dömötör Csaba fotói a szegedi világbajnokságról (A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

A szegedi repülőtér – ahol 2010-ben is rendeztek már világbajnokságot, 2019-ben pedig ifjúsági vb-t – beugróként vállalta a feladatot, hiszen eredetileg a 2020-as vb-t a németországi Stendal kapta meg, s miután a pandémia miatt egy évvel elhalasztott eseményt a németországi szabályok miatt 2021-ben sem lehetett megtartani, a Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) nem várt tovább, s a Magyar Vitorlázórepülő-szövetségre (MVSZ) és a Magyar Repülő- és Légisportszövetségre (MRLSZ) bízta a szervezést.

A szegedi légtérben 82 gépet láthattunk, Európa mellett az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Japánból és a Dél-afrikai Köztársaságból is érkeztek indulók, akik három kategóriában versengtek (18 méteres szárnyfesztávú, nyílt és kétüléses). A magyar csapat teljes létszámmal, öt géppel és hat versenyzővel rajtolt. A sportolók két típusú feladatot kaptak, vagy adott repülési útvonalat kellett minél gyorsabban teljesíteniük vagy megadott idő alatt egy kijelölt területen belül kellett a lehető leghosszabb utat megtenniük.

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

18 m-es kategória
Világbajnok: Christophe Abadie (Franciaország)
…15. Gulyás György (Magyarország), …19. Szabó Péter (Magyarország)
Kétüléses kategória

Világbajnok: Ivan Novak, Petr Krejcirík (Csehország)
…10. Tamás Ferenc, Korom Attila (Magyarország)
Nyílt kategória

Világbajnok: Felipe Levin (Németország)
…19. Kóré Zoltán (Magyarország), …22. Hamar Zoltán (Magyarország)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 6-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
15 órája

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
2026.11.02. 14:15

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Akiben Zlatan is emberére talált – Hosszú Kávé Ujvári Mátéval

Képes Sport
2026.10.26. 16:52

Újraosztott Aranylabda, 6. rész: Neymar – a trónörökös, aki lemaradt a koronáról

Képes Sport
2026.10.25. 14:39

Hartmann Cecília – Ahol kék az ég és kellemes a meleg

Képes Sport
2026.10.24. 13:21

Gyenge Valéria: Két ígéret között őrlődve

Képes Sport
2026.10.24. 11:53

Magay Dániel valóra váltotta az álmait

Képes Sport
2026.10.24. 10:04