Díjugratás: jön a lovassport Formula–1-e!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 17:47
Jövő héten csütörtöktől vasárnapig az eddigi legrangosabb magyarországi díjugratóversenyt rendezik meg a felújított Nemzeti Lovardában.

„Ez a lovassport Formula–1-e. A mostani viadal jelentősebb, mint a korábbiak. Azt szeretnénk, ha ebből hagyomány lenne Budapesten. A helyszín adva van a megújult Nemzeti Lovarda révén, melyről 2012-ben a Nemzeti Lovas Stratégia kezdetén még csak álmodtunk” – mondta Budai Gyula, a Magyar Lovassportszövetség olimpiai felkészülést koordináló bizottságának elnöke a verseny szerdai sajtótájékoztatóján.„Ez a lovassport Formula–1-e. A mostani viadal jelentősebb, mint a korábbiak. Azt szeretnénk, ha ebből hagyomány lenne Budapesten. A helyszín adva van a megújult Nemzeti Lovarda révén, melyről 2012-ben a Nemzeti Lovas Stratégia kezdetén még csak álmodtunk” – mondta Budai Gyula, a Magyar Lovassportszövetség olimpiai felkészülést koordináló bizottságának elnöke a verseny szerdai sajtótájékoztatóján.

A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa egyúttal kifejtette, az a cél, hogy újra legyen magyar lovas az olimpián, s lehetőleg már két év múlva, Tokióban.

Stróbl Dorottya, a sportági szövetség főtitkára ismertette: 26 nemzetből 88 lovas érkezik több mint 200 lóval a magyar fővárosba az eseményre, amelynek kapcsán sportszakmai tanácskozás is lesz.

„Most először rendezünk ötcsillagos versenyt, amelynek összdíjazása 425 ezer euró (136 millió forint)” – árulta el a versenyigazgatóként is dolgozó sportvezető. Egyúttal hozzátette, 13 ilyen viadalra kerül sor a világon, ebből kilencre Európában, és a másik nyolc helyszín a sportág „topligás” országa.

Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy 2016 júliusában a háromcsillagos Nemzetek Díja után kezdődött a létesítmény felújítása, a hivatalos átadás idén február 24-én volt, s bár azóta több tesztversenyt is rendeztek, a Tattersall most tér vissza a nemzetközi körforgásba.

„A Nemzeti Lovarda kiürítése volt a legfőbb feladat, melynek köszönhetően 170 üres box áll rendelkezésre, plusz lesznek mobil boxok. Ilyen rangos eseménynél két hétre muszáj elköltözniük az itteni lovaknak, így például az öttusázókéinak is” – mondta a Fábiáncsics.

A sportszakmai elvárásokat Szotyori Nagy Kristóf, a hazai szövetség díjugratószakágának elnöke ismertette; rendezőként húsz magyar lovas indul, ebből öt alkotja a Nemzetek Díjában szereplő együttest: Hugyecz Mariann, Horváth Balázs, ifj. Szabó Gábor, Krucsó Szabolcs, a tartalék pedig ifj. Kövy András.

„Egy változás van a két éve a háromcsillagos Nemzetek Nagydíján hazai közönség előtt győztes csapatban, de Krucsó Szabolcs az elmúlt esztendők teljesítményével rászolgált a bizalomra” – mondta a szakember, aki megjegyezte, ilyen összeállításban már indult magyar csapat ötcsillagos versenyen, s akkor ötödik lett.

A négynapos rendezvény két legfőbb eseménye közül a Nagydíjat pénteken 14.30-tól rendezik, míg a nyolc csapatot felvonultató Nemzetek Díját vasárnap 13 órától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik