Elmarad a címvédés, Van Gerwen kiesett a darts-vb elődöntőjében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.30. 20:17
null
Robb Cross őrületes meccsen búcsúztatta Michael van Gerwent (PDC Darts Twitter)
A darts-világbajnokság elődöntőjében Phil Taylor simán megverte a torna meglepetésemberét, Jamie Lewist, majd a vb-újonc Rob Cross egy végletekig kiélezett meccsen búcsúztatta a címvédő Michael van Gerwent.

 

A torna után visszavonuló Phil Taylor a világbajnokság meglepetésembere, Jamie Lewis ellen játszott. Úgy tűnt, a walesi nem szeppent meg a legenda ellen, 0–2-ről fordítva behúzta az első szettet. Ezt követően is fej fej mellett haladtak a játékosok, „The Power” ugyan meglépett 3:1-re, de mind a három győztes szettjében Lewis is megnyert két leget – kis szerencsével fordított is lehetett volna az állás.

A fiatal walesi ezt követően elveszítette a fonalat, Taylor egyre nagyobb nyomást gyakorolt ellenfelére, és bár a hatodik és hetedik szettben is nyert 2-2 leget Lewis, magabiztosan nyert az „öreg”.

Phil Taylor ezzel három év után jutott ismét fináléba, és nagy esély van rá, hogy a 17. vb-címével fejezi be a profi karrierjét.

Minden adott volt ahhoz, hogy létrejöjjön az álomdöntő – ehhez Michael van Gerwennek le kellett győzni Rob Crosst.

Az angol ebben az évben robban be a köztudatba, éppen ezért a 20. kiemelése igen csalóka, jelenlegi erejét mutatja, hogy magabiztosan jutott el a legjobb négyig. A hollandnál az előző két meccsen már rezgett a léc, ettől függetlenül toronymagas esélyese volt a meccsnek.

Cross a „saját” szettjét egyből behúzva előnybe került, majd Van Gerwen a kezdéseit kihasználva egyenlített. A nyolcadik szettig bezárólag váltakozott az aktuális játszma győztesének kiléte. Rendkívül magas színvonalú meccset játszottak, szinte végig 100 felett volt mindkét játékos körátlaga, és a három számjegyű kiszálló sem volt ritka.

Az első nagy fordulópont a kilencedik szettben jött el, amikor a világelső 0–2-ről fordított, ezzel a mérkőzésen először magához ragadva a vezetést.

Már „csak” a saját kezdéseit kellett hoznia a hollandnak, ám Cross ellen ez sem sétagalopp – tegyük hozzá, a címvédő meccsnyilakat hibázott el (előbb 70-re, majd 16-ra), így kilátástalan helyzetből hozta vissza a meccsbe az angolt, aki köszönte a lehetőséget, egyenlített.

A tizenegyedik szettben továbbra is magas színvonalon (Van Gerwen 102.44-es, Cross 100.97-es körátlaggal zárt), 5–5-ig elmentek a felek, majd bullradobás döntött, hogy ki kezdje a hirtelen halált. Cross dobott a tábla közepéhez közelebb. Később ő hibázott meccsnyilat, majd Van Gerwen összességében már a hatodikat szórta el, Cross pedig nem rontott többször, befejezte a mérkőzést.

Rob Cross élete első világbajnokságán január 1-jén döntőt játszhat, a sportág legendája, Phil Taylor ellen.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
ELŐDÖNTŐ
Jamie Lewis (walesi)–Phil Taylor (angol, 6.) 1:6
(3–2, 2–3, 2–3, 2–3, 1–3, 2–3, 2–3)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Rob Cross (angol, 20.) 5:6 (2–3, 3–2, 1–3, 3–2, 2–3, 3–0, 2–3, 3–0, 3–2, 1–3, 5–6)

DÖNTŐ
január 1., 21.00:
Rob Cross (angol, 20.)–Phil Taylor (angol, 6.) (Tv: Sport1)

Phil Taylor jó úton van a 17. vb-címe felé (PDC Darts Twitter)
Phil Taylor jó úton van a 17. vb-címe felé (PDC Darts Twitter)

 

SZETTRŐL SZETTRE

MICHAEL VAN GERWEN–ROB CROSS 5:6

ELMARAD A CÍMVÉDÉS, ROB CROSS MEGVERTE MICHAEL VAN GERWENT. AZ ANGOL JÁTSSZA A PHIL TAYLOR ELLENI DÖNTŐT!

TIZENEGYEDIK SZETT

Brékkel kezdett Van Gerwen, még hozzá úgy, hogy óriási szektorhibával kezdte a a kiszállóra dobást. 1–0

Szépen lement 62-re Van Gerwen, de ott hibázott, Cross azonban nem használta ki, hogy 52-re esélyt kapott. nem dőlt még el semmi, mert Van Gerwen 32-re hibázott, az angol így kiszállt, visszabrékelt. 1–1

Öt tökéletes nyíllal nyitotta a kezdését Cross, eközben Van Gerwen „csak” százasokkal tudott ellenfele után menni. Az angol nem szállt ki 60-ról, esélyt hagyott MVG-nek 170-re dobni, de nem használta ki. Ezt követően 20-ról kiment Cross. 1–2

MVG 140-ére 174-gyel válaszolt Cross, majd visszaesett, ekkor a holland dobott két triplás kört. Van Gerwen végülis nem hibázott, hozta a kezdését. 2–2

KÉT LEG KÜLÖNBSÉG KELL A VÉGSŐ GYŐZELEMHEZ!

Brutális színvonalon játszanak a fiúk, két triplás köröket produkálnak folyamatosan. Egy tripla nélküli kör a leg elvesztését jelenti. Cross 50-ről kiszállt. Előnyben az angol. 2–3

Van Gerwen kezdett, mégis Cross ment le kedvezőbb kiszállóra. Az angol 90-re dobhatott: 20, 20, majd Bull helyett 25-öt dobott. MVG 36-ról kiment. 3–3

Cross 134-gyel kezdett, MVG pedig nem dobott triplát. Van Gerwen a második körben 140-gyel visszajött és később is két triplás kört mutatott be. Cross 208-ról lement 40-re, ekkor a holland még nem volt kiszállón. Az angol nem hibázott. 3–4

Cross két körben is szektort tévesztett, majd Van Gerwen robbantott egy 171-gyel, amivel 36-ra lerakta magát. Nem vacakolt a holland. 4–4

140-nel nyitotta a kezdését Cross, MVG-nek viszont nem jött a tripla. A második körben bepótolta ezt a holland. Mindketten hoztak még egy tripla nélküli kört. Cross 144-ről nem tudott kiszállni, MVG 154-ről rontott. Az angol 32-re dobhatott két nyilat, de nem használta ki. Van Gerwen kiszállt, és ő kezd. 5–4

Van Gerwen százzal kezdett, ugyanennyivel válaszolt Cross. A következő körben 140-et dobott a holland, az angol viszont csak 60-at. MVG továbbra is erősen dobott, jóval előbb ért kiszállóra. Van Gerwen 70-ről hibázott. Cross 144-ről nem tudott kimenni, de a holland 16-ra hibázott. Cross kiszállt. 5–5

BULLRA DOBÁS

Cross kezdheti a hirtelen halált. Az angol az egyest 80-nal korrigálta. MVG 140-et dobott. Van Gerwen a harmadik körben nem tudott lekerekíteni duplára. Cross lement 140-re, MVG 108-on.Crossnak és MVG-nek is volt meccsnyila. Cross 16-ról kiszállt. VÉGE! 5–6

TIZEDIK SZETT– 5:5

A leg elejét megtolta MVG, majd a negyedik körben 177-tel visszajött Cross és brékelt is. Nagyot hibázott Van Gerwen. 0–1

Gyengén kezdett Cross, majd két darab 180-ast dobott. Végül 83-ról szállt ki, 11 nyilas volt. 0–2

Nem dobott annyira jól MVG, de minden körben tovább növelte az előnyét. Ezúttal simán hozta a kezdését. 1–2

Az első két körben csupán egy triplát dobott az angol, míg Van Gerwen hátsó pályáról 180-at és 135-öt. Sanszot adott Crossnak, hogy kiszálljon 124-ről, majd még két kört dobhatott kiszállóra. MVG óriási esélyt szalasztott el a brékelésre. 1–3

KILENCEDIK SZETT– 5:4

Háromszor dobott 140-et Cross, majd 81-ről kiszállt. 11 nyilas leg. 0–1

Cross nagyon belelendült, egymás után két 180-ast is dobott, majd 101-ről nem tudott kiszállni. MVG kiszállhatott volna 120-ról, de a dupla 20-at elvétette. Az angol többet nem hibázott. 0–2

Sokáig jól dobott az angol, de a kiszállóra kerekítése nem sikerült. MVG büntetett, visszavette a bréket. 1–2

Ezen felbuzdulva 180-nal nyitott a holland, később 174-et dobott, majd 50-ről kiszállt. 11 nyilas leg volt. Fontos leg jön. 2–2

Cross 81-gyel kezdett, MVG 140-nel válaszolt erre, majd az angol a következő körben is csak egy triplát dobott, míg Van Gerwen 180-at. A holland 149-cel lekerekített 32-re és meg is oldotta a kiszállót. 0–2-ről fordított, már nála az előny a szetteket tekintve. 3–2

NYOLCADIK SZETT– 4:4

Az első legben egyikük sem alkotott nagyot (magukhoz képest persze), Van Gerwen szépen lassan beért a saját kezdéséből. 1–0

Visszarázódtak a remek formájukhoz, Van Gerwen 91-ről kiszállva brékelt – ehhez Bullal rakta nullára magát. 2–0

van Gerwennek kipattant két nyila, kicsit szerelnie is kellett, majd dobott 145-öst. Könnyen brékelhetett volna Cross, de most ő hibázott könnyű kiszállót. MVG ezt a szettet is nullára hozta. 3–0

HETEDIK SZETT– 3:4

Most Cross húzta be a saját kezdését 15 nyíllal. A kiszállózást rontotta el egy kicsit, egyébként fantasztikusan dobott ebben a legben. 0–1

Ezúttal pedig brékelt egy 11 nyilas leggel. Mi van itt! 0–2

Cross könnyen lesimázhatta volna a szettet, de a végén megremegett a keze, Van Gerwen pedig kiszállt 40-ről. Visszabrékelt a holland. 1–2

Továbbra is nagyon magas színvonalú a meccs, egymás után jönnek a két triplás körök. Van Gerwen hiába állt jobban, az angol most 126-ról szállt ki. Újra vezet. 2–3

Van Gerwen 104.27-es átlagot produkál, Cross 102.75-ön áll. A különbséget talán az adja, hogy a holland 32.61%-kal kiszállózik, míg az angol 40%-kal.

Mindketten 10 db 180-ast dobtak, 140 fölöttiből MVG-nek 21 van, Crossnak 24, 100 fölöttiből pedig 37–33.

HATODIK SZETT– 3:3

Újra MVG szettjében vagyunk, ennek megfelelően az első leget meg is tolta rendesen a holland. 180 és 139 után jött egy viszonylag gyengébb kör, majd megint hibázott kiszállóra, azonban Cross olyan magasan volt, hogy Van Gerwen izgalommentesen húzhatta be a kezdőleget. 1–0

Van Gerwen hátsó pályáról hat tökéletes nyíllal kezdett, a hetedik ezúttal is rossz helyen kötött ki. Ez után megint húzták a szurkolóik idegeit a fiúk, előbb a holland, majd az angol rontott könnyű kiszállót. MVG végül brékelt. 2–0

Most nagyon magas a színvonal, Van Gerwen 12 nyíllal hozta a leget, úgy, hogy Cross sem dobott rosszul. 3–0

ÖTÖDIK SZETT – 2:3

Cross a szünet után azonnal dobott egy 180-ast, majd visszább vett a tempóból, Van Gerwen büntetett is 171-gyel. A holland aztán 91-re hibázott, Cross pedig szintén megszenvedett a D6-tal, de végül teljesítette. 0–1

Saját kezdéséből MVG is villantott egy 180-ast, majd neki sem jött hasonlóan jó folytatás. Van Gerwen ebben a legben is borzasztóan dobta a kiszállókat, már 2-ig ment le. Szerencséjére Cross is olyat tett, amit nem láthattunk még tőle, elrontott mindent. MVG végül D1-gyel abszolválta a leget. 1–1

Cross a negyedik körben 139-cel remek helyzetbe hozta magát, nem is hibázott 36-ra. 13 nyíllal teljesítette a leget. 1–2

MVG-nek volt egy 140-es és egy 171-es köre is. Ilyen dobásokkal és egy ezúttal jobb kiszállózással hozta a kezdését. 2–2

Szépen dobott Cross, de egy tripla nélküli körrel, és MVG 180-asával nehéz helyzetbe hozta magát. Fittyet hányva erre, 161-ről egy T18, T19, Bull kombinációval kiszállt az angol, ismét vezet. 2–3

NEGYEDIK SZETT – 2:2

Van Gerwen kezdte a szettet, ennek megfelelően meg is tolta a leget. Kicsit megszenvedett a D20-szal, de harmadjára bedobta. 1–0

Ebbe a legbe kicsit belealudtak a fiúk, nem sok triplát láttunk. A befejezés mégis fantasztikus lett, MVG 105-ről nullázta le magát, ezzel brékelt. 2–0

Voltak itt is gyengébb körök, de Cross egymás után dobott két 180-asával előzött, majd ki is tudott szállni. Visszabrékelt. 2–1

Ebben a legben is voltak hullámvölgyek, de a végére megint összekapták magukat a játékosok. Ezt a leget is Cross húzta be. 2–2

Az ötödik legre kicsit elfogyott Cross, míg MVG többek között egy 174-est is dobott. Ezúttal duplára sem hibázott a holland, egalizált a szettek tekintetében. 3–2

Michael van Gerwen 101.68-as átlagon, Rob Cross 101.12-n.

HARMADIK SZETT – 1:2

Mindketten 180-nal nyitották a harmadik szettet, sőt MVG el is jutott hat nyílig, a hetedik rossz helyen kötött ki. Cross még így is elronthatta volna ezt a szép leget 170-ről, de hibázott, majd a holland a 11. nyilával kiszállt. 1–0

Cross hátsó pályáról előbb jutott kiszállóra, és ha már ott volt, 81-ről ki is ment. Ő is 11 nyilas körrel brékelt. 1–1

Az angolnak már kiszállón az egyik nyila kicsúszott a kezéből, teljesen rossz felé ment, MVG pedig 101-ről majdnem kiszállt. Cross második nekifutásra már nem hibázott. 1–2

Egyre jobb a színvonal. A második körben MVG 174-es körére 180-nal válaszolt Cross, majd a 12. nyilával brékelt. Elképesztő, egyik féltől sem nagyon fér bele hiba. 1–3

MÁSODIK SZETT– 1:1

Cross uralta ezt a leget, dobot 180-at és 140-et is. A holland aztán a végén robbantott, 116-ról mentette meg a saját kezdését. 1–0

Nagyot hibázott Cross. A saját kezdéséből hamarabb kiszállózhatott, de hibázott, majd 25-ről is rontott – Van Gerwennek ennyi elég volt, hogy brékeljen. 2–0

Cross négy körössel brékelt, 81-ről bullal fejezte be a leget. Gyönyörű volt. 2–1

Van Gerwen a harmadik és a negyedik körben 140-et, illetve 150-et dobott, erre válaszul Cross bemutatott egy 174-es kört. MVG nagyot hibázott duplára, ezt kihasználva az angol 53-ról kiment. 2–2

MVG két 180-assal kezdett, a hetedik nyíl már nem volt tökéletes. Mint ahogy az azokat követő sem. A holland azonban annyira ellépett a leg elején, hogy bőven hibázhatott, így is simán nyert. 3–2

ELSŐ SZETT – 0:1

Máris kezdődik a következő összecsapás! Latinos ritmusok, érkezik az angol Rob Cross. A The White Stripes ikonikus zenéjére jön a kétszeres világbajnok, Michael van Gerwen.

Cross kezdte a mérkőzést egy 140-essel, Van Gerwen 61-gyel válaszolt. A következő körben 137-et dobott a holland, de továbbra is az angol ért el magasabb értékeket, így az is belefért neki, hogy először hibázzon kiszállóra. Egy körrel később 16-ról kiszállt Cross. 0–1

A saját kezdésében már sokkal jobban célzott MVG, szépen jött a tömeg, most ő tehette meg, hogy ne használja ki az első lehetőségét kiszállón. 1–1

180-at még nem láttunk, Cross azért bemutatott egy 174-es kört. A leget ő fejezte be 76-ról. 1–2

MVG is villantott egy 174-est, majd 139-et dobott, ezzel Cross nagyjából el is engedhette volna a leget. A holland 3 nyilat is mellédobott 32-re, de az angol nem tudta kihasználni ellenfele hibáit. Egál. 2–2

Brékelhetett volna Van Gerwen, de újabb váratlan hibát láttunk tőle egy könnyűnek tűnő 77-es kiszállóra. Cross ezúttal büntetett, 24-ről kiment, megnyerve ezzel az első szettet. 2–3

Mindketten 103-as átlag felett, de Van Gerwen csak 25%-kal dobja a kiszállót, míg Cross 50%-kal duplázik.

ELŐZMÉNYEK

Phil Taylor várja az ellenfelét a döntőben. A fináléra továbbra is Michael van Gerwen az esélyesebb, igaz, a világelső korántsem olyan lehengerlő játékkal jutott a négy közé, mint ahogy arra számítani lehetett – utóbbi két meccsén Gerwyn Price-szal és Raymond van Barnevelddel is megszenvedett.

A JÁTÉKOSOK STATISZTIKÁI VB-N
Michael van Gerwen (holland, 1.)
Rob Cross (angol, 20.)
103.34
Körátlag100.20
32180-as kör
20
48.31%
Kiszállók
43.80%

A holland viszonylagos gyengébb formáját használhatja ki Rob Cross. A 27 éves angol 20. kiemelése senkit ne tévesszen meg, a 2017-es évben abszolút az élmezőnyben volt, kis túlzással papírformának mondható az elődöntőbe jutása. Cross az egész torna egyik legjobb meccsét játszotta Michael Smith ellen, de a negyeddöntőben is jó csata volt a Dimitri van den Bergh elleni ütközete.

A nagy kérdés Cross esetében is az, mint amit Jamie Lewisnál, hogy elbírja-e a nagy lehetőséggel járó nyomást, és ki tudja-e zárni, hogy a sportág legendájával játszik. Az angol az előző meccsén elég hullámzó teljesítményt nyújtott: dobott nagyon jól, és volt gödörben is. Van Gerwen esetében pedig hiába beszélünk rosszabb formáról, ez csak az ő szintjéhez képest értendő. Érdekes mérkőzésre van kilátás.

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG
Michael van Gerwen (holland, 1.)
Rob Cross (angol, 20.)
1. kör
Christian Kist (holland)
Aszada Szeigo (japán)
2. kör
James Wilson (angol, 32.)
Michael Smith (angol, 13.)
3. kör
Gerwyn Price (walesi, 16.)
John Henderson (skót, 29.)
Negyeddöntő
Raymond van Barneveld (holland, 9.)
Dimitri van den Bergh (belga)

 

SZETTRŐL SZETTRE

GYŐZÖTT PHIL TAYLOR, KÉSZÜLHET A JANUÁR 1-JEI DÖNTŐRE, AMELYEN MEGSZEREZHETI A 17. VILÁGBAJNOKI CÍMÉT!

HETEDIK SZETT

Az életben maradásért Lewis, most jó teljesítmény párosult emellé.Negyvenről kiszállva hozta a saját kezdésért. 1–0

Jól is folytatta, de megint az utolsó nyíl hibádzott, 123-ról szállhatott volna ki. Taylor azonban hagyott neki esélyt, amit meg is köszönt és brékelt. 2–0

Taylor nagyot ment ebben a legben. Nem elég, hogy jól dobta a tömeget, 95-ről úgy szállt ki, hogy az utolsó két nyilát a D19-be dobta. Ez is brék. 2–1

Lewis hamarabb ért kiszállóra, de Taylor egy óriási dobással utána ment. A walesi megint hibázott duplára, az angol 41-ről kiment. 2–2

55-tel kezdett Lewis, erre Taylor 134-gyel válaszolt, máris magához ragadva az előnyt. Ebből sokáig nem is tudott visszajönni a fiatal játékos. 152-ről mégis kiszállhatott volna, jött a két tripla 20-as, majd a mai szokásához megfelelően elhibázta a D16-ot. A következő körben 68-ról kiszállt, befejezve ezzel a meccset. 2–3

HATODIK SZETT – 1:5

HOPPÁ! Brékelt Lewis, pedig 180-as köre is volt Taylornak. 1–0

Nem tartott sokáig az előny, Taylor óriási tömeget dobott, 11 nyíllal oldotta meg ezt a leget. 1–1

14 nyíllal tudott brékelni Lewis, mérges is magára Taylor nagyon. 2–1

81-ről szállhatott volna ki, és fejezhette volna be a szettet Lewis, de szektorhibával elválasztotta magát ettől. Taylor most is büntetett. Újabb brék. 2–2

Taylor brutális volt az utolsó legben, megint egy 11 nyilast villantott. 2–3

ÖTÖDIK SZETT– 1:4

Lewisnak most is megvolt a lehetősége, de megint hibázott kiszállóra. Taylor ellen ilyeneket nem tehet. Ezt a szettet is brékkel kezdi az „öreg”. 0–1

NEM, NEM ÉS NEM. Akármennyit hibázhat Taylor, amíg Lewis nem tudja befejezni a leget. Ezúttal gyönyörűen lement 101-re, majd a D16 mellé dobott. Az angol büntetett. 0–2

Remek tömeget dobott Lewis, végre ki tudott szállni 36-ról. 1–2

Lewis 180-nal kezdett hátsó pályáról, de a folytatás már nem sikerült ilyen szépre, nem úgy Taylor dobásai. Az angol 167-ről majdnem kiment, de nem kellett izgulnia, a következő körben 25-ről befejezte. Ez volt az eddigi legsimább leg. 1–3

Lewis 95.88-as átlagot dob, a kiszállója 32.26 százalékon. Taylor körönként 97.26 pontot ér el, a duplákat 50 százalékkal dobja. Mindkét kategóriában nőtt a különbség.

NEGYEDIK SZETT 1:3

Mindketten szépen dobták a tömeget, majd Taylor 58-ról rontott kiszállót, Lewis pedig 40-ről, pedig brékelhetett volna. Az angol húzta be ezt a leget is. Közben Russ Bray figyelmeztette a közönséget, hogy ne zavarják Lewist. 0–1

Saját kezdéséből hamarabb kiszállózhatott Lewis, de most 61-ről rontott. Szerencséjére Taylor sem játszott nagyot ebben a legben, így befejezhette a walesi 8-ról. 1–1

Az első öt körben csipán két triplát dobott Taylor, és bár Lewis sem volt lehengerlő, végig előrébb járt. Az ifjú titán most is rontott kiszállóra, de volt elég ideje, hogy a következő körben egy D16-ossal brékeljen. 2–1

Egy-két milliméter választotta el Lewist attól, hogy 167-ről kiszálljon. Taylor büntetett, 10 nyíllal vette el ellenfele kezdését! 2–2

Elképesztő. Lewis 106-ról szállhatott volna ki, de hibázott D16-ra. Taylor 25-ről fejezte be a leget, ezzel újabb szettet nyert. (2–3) Már 3:1, de jóformán millimétereken múlt, hogy fordított legyen az állás, abszolút meccsben van a walesi.

Mindketten 97-es átlag alatt vannak, a nagy különbséget a kiszállózás jelenti: Lewis 31.03%-on, Taylor 45,83%-on áll.

HARMADIK SZETT– 1:2

Az újabb szünet kicsit megfogta a játékosokat, visszaestek az átlagok. Taylor közel állt egy 106-os kiszállóhoz, később megint dobhatott a D13-ra, nem hibázott. 0–1

Jól dobott Taylor, de Lewis egy 140-essel lerakta magát kiszállóra, nyomást helyezve ezzel ellenfelére. A legenda (nem feltétlen a nyomás miatt) elrontotta az 58-as kiszállót, a walesi 61-ről büntetett és visszabrékelt. 1–1

Lewist egy hajszál választotta el attól, hogy 104-ről kiszálljon, viszont Taylor is hibázott. A walesi, visszakapva a lehetőséget 32-ről – nem könnyen – befejezte a leget. 2–1

Most már nem vacakolt Taylor, jött a tömeg, majd 100-ról szállt ki. Jöhet egy újabb döntő leg. 2–2

Elszabadultak a nagy dobások: Taylor 177-et dobott, Lewis 180-nal jelentkezett. A walesi szépen lerakta magát 32-re, de a D16-ot, a D8-at és a D4-et is elrontotta. Végül Taylor szállt ki 40-ről, hátsópályáról bemutatott 13 nyilas leggel övé a harmadik szett. 2–3

MÁSODIK SZETT– 1:1

A szünetről visszatérve kétszer dobott 140-et Taylor a saját kezdésében, nem sok esélyt adott Lewisnak. 79-ről kiszállva: 0–1.

Sokáig úgy nézett ki, hogy ez sem Lewis lege lesz, nem jött neki a tömeg. Taylor előbb dobhatott kiszállóra, 128-ról majdnem le is nullázta magát. Bánhatja, hogy nem sikerült a bravúr, mert a walesi 44-ről kiment, és egyenlített. 1–1

Tizenhárom nyilas leget produkált Taylor, nagyon összeszedett volt most. 1–2

Lewis a második és a harmadik körben is 180-at dobott (már négy van neki a meccsen). 41-ről nem tudott kiszállni, összességében a 13. nyilával azonban ő is befejezte a leget. Szép játék volt. 2–2

Lewis a második körben egy 180-assal meglepte ellenfelét, utána azonban csak 43-at dobott, így Taylor 135-tel visszajött. 58-ról nem tudott kiszállni, ezzel nagy lehetőséghez jutott „Rasta”, de ő is hibázott 69-re. „The Power” nem adott több lehetőséget, megnyerte a második szettet. 2–3

ELSŐ SZETT – 1:0

Kezdődik a bevonulás, elsőként Jamie Lewis érkezik. Bruno Mars már ordítja is: „Don't believe me, just watch!” – ezzel a hozzáállással kell játszania a walesinek.
Legendás játékos, legendás bevonulás – az „I've got the power” című számra érkezik a 16-szoros világbajnok, Phil Taylor.

Lewis 45 ponttal kezdte a mérkőzést, majd összeszedte magát, ő dobhatott először kiszállóra, ám a 123-at elrontotta. Nem úgy Taylor, aki 32-ről a második nyíllal kidobta magát. Azonnal brék. 0–1

A saját kezdését is megtolta az angol, a meccs első 180-asa is az övé lett. 87-ről nem szállt ki elsőre, ráért persze, mert Lewis 200 fölött járt még ekkor. Ismét 32-ről szállt ki Taylor – 13 nyilas volt ez a leg. 0–2

Magához tért Lewis, neki is megvan az első nyert lege. Először dobott kiszállóra, meg is oldotta 62-ről. 1–2

Taylor az ötödik körben dobott először 100 fölött (140), míg Lewis jól dobta a tömeget, és 32-ről kiszállt – továbbra is száz százalékosan duplázik. 2–2

Lewis kétszer dobott 180-at, egyszer 140-et, Taylort pedig most is majdnem végig elkerülték a három számjegyű körök. A walesi ezúttal elrontotta a 61-es kiszállót, de megtehette, mert az angol még csak 171 pontnál járt. Második nekifutásra nem hibázott a ifjonc, 0–2-ről fordítva behúzta az első leget. 3–2

ELŐZMÉNYEK

Akármi történik, ez a világbajnokság nagy valószínűséggel arról marad emlékezetes, hogy ez volt a sportág legendájának, Phil Taylornak az utolsó hivatalos versenye. A dartsos közösséget leginkább az foglalkoztatja, hogy az a bizonyos utolsó színpadra lépés mikor is jön el. Nos, az 57 éves angol tesz róla, hogy január elsején, a döntő napján történjen meg a búcsú, és abban is biztosak lehetünk, hogy meg akarja szerezni a 17. világbajnoki címét (kettőt a BDO-, 14-et a PDC-szervezetnél nyert).

A JÁTÉKOSOK STATISZTIKÁI VB-N
Jamie Lewis (walesi)
Phil Taylor (angol, 6.)
99.88
Körátlag100.08
39180-as kör
21
46.51%
Kiszállók
51.89%

Ebben akadályozhatja meg a torna meglepetésembere, Jamie Lewis. A walesi leginkább a Peter Wright ellen mutatott játékkal hívta fel magára a figyelmet, később pedig bizonyította, hogy ez nem csak egy kiugró eredmény volt tőle, hanem tartósan (legalábbis ezen a tornán) képes tartani ezt a szintet.

A 26 éves „Rasta”, és Taylor esetében is elmondható, hogy egyre jobb formában, egyre nagyobb önbizalommal játszik. Izgalmasnak ígérkezik a generációk csatája!

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG
Jamie Lewis (walesi)
Phil Taylor (angol, 6.)
Selejtező
Kenny Neyens (belga) ellen 2:1

1. kör
Jonny Clayton (walesi, 31.) ellen 3:0
Chris Dobey (angol) ellen 3:1
2. kör
Peter Wright (skót, 2.) ellen 4:1
Justin Pipe (angol, 27.) ellen 4:0
3. kör
James Richardson (angol) ellen 4:1
Keegan Brown (angol) ellen 4:0
Negyeddöntő
Darren Webster (angol, 23.) ellen 5:0
Gary Anderson (skót, 3.) 5:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik