Vívás: Pásztor és Kondricz főtáblás a sanghaji GP-viadalon

K. E.K. E.
2025.05.16. 10:52
null
Kondricz Kata feljutott a főtáblára (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Mindössze két magyar tőröző nevezett a sanghaji Grand Prix-versenyre, mindketten pástra lépnek vasárnap a főtáblán.

 

A tőrözők ezen a hétvégén zárják a világkupa-szezont, amelybe persze a Grand Prix-versenyek is beletartoznak – ebből hármat rendeznek meg a szeptembertől májusig tartó időszakban, a harmadikat, a sanghajit péntektől vasárnapig. 

A férfiaknál három, a nőknél két magyar nevezett a viadalra, a versenyt utóbbiak kezdték: pénteken rendezték meg a hölgyek selejtezőjét. 

Kiemelt státusza miatt Pásztor Flóra felmentést kapott az első nap alól, Kondricz Kata pedig tulajdonképpen simán csatlakozott mellé, hiszen a csoportkörben ugyan becsúszott neki két vereség, így tovább kellett vívnia, de azt az egy, egyébként tizenötös asszót gond nélkül hozta, így vasárnap a 64 között mindkét magyar pástra léphet.

GRAND PRIX-VERSENY, SANGHAJ 
Tőr. Nők. Egyéni. A csoportmérkőzéseken: Pásztor Flóra (kiemelt), Kondricz Kata 4 győzelem/2 vereség. A 64 közé jutásért: Kondricz–Csun Lin-lin (kínai) 15:9

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Horváth Lotti a juniorok között is lendületben maradna

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Szász Emese a felvidéki Somorján találkozott az ifjú vívókkal

Egyéb egyéni
2026.08.25. 11:16

Szatmári András: Melyik ujjamba harapjak?

Egyéb egyéni
2026.08.23. 09:17

Lendületben a vívósport az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
2026.08.22. 09:51

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
2026.08.13. 09:03

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12