Formula–E: egyre közelebb kerül a McLaren a beszálláshoz

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.02. 13:55
null
Zak Brown (jobbra) elhivatott a McLaren Formula–E-s projektje mellett (Fotó: AFP)
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a 2022–2023-as idénytől a McLaren saját csapatot indít a Formula–E-ben. Zak Brown, a brit istálló ügyvezető igazgatója azonban elárulta, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a sorozat vezetősége teljesíti azt, amit egyébként már egy ideje fontolgat.

 

A McLarennél annyira komolyan gondolják a Formula–E-ben való szereplést, hogy már alá is írtak egyfajta szándéknyilatkozatot arról, hogy ha a feltételekkel egyetértenek, akkor már 2022-ben beszállnak a sorozatba. Ez egyelőre nem jár semmilyen kötelességgel, és Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója el is mondta: egy igazán jelentős feltételük van arra, hogy rövidesen valóban ott legyenek a mezőnyben.

„A költségvetési limit fontos nekünk, mert nem rendelkezünk akkora anyagi kerettel, mint a BMW, a Mercedes vagy a Porsche – szögezte le Brown. – Ha a többi csapat folyamatosan emeli a költségvetését, nem tudjuk minden alkalommal tartani velük a lépést. Emiatt biztosnak kell lennünk abban, hogy a költségek nem változnak.”

„Nagyon elégedett vagyok azokkal a számokkal, amiket eddig hallottam, de még vár ránk némi munka, mielőtt valóban beszállnánk. Azt viszont egyértelműen nem tehetem meg, hogy beszállunk egy olyan bajnokságba, amiben később változtathatnak a költségvetési kereten” – tette hozzá az amerikai szakember.

A McLaren számára jó hír, hogy Jamie Reigle, a Formula–E ügyvezető igazgatója nemrégiben bejelentette, hogy az egyik legfontosabb terület, amin változtatni szeretne, az a csapatok költekezése. Az utóbbi években ugyanis egyes gyártók egyre többet költenek – az Autosport nevű szaklap szerint a sorozat hatodik szezonjában egyesek már az első idényben költött összeg négyszeresét fordították a kiadásaikra.

Reigle – aki korábban a Manchester United kereskedelmi igazgatója volt – ezért tartja fontosnak a más sorozatokban már régóta alkalmazott költségvetési limit bevezetését, hiszen tisztában van azzal, hogy ez a McLaren mellett másokat is arra ösztönözhet, hogy csatlakozzanak a Formula–E mezőnyéhez.

 

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik