Kettős magyar pontszerzés az első versenyen

2012.05.06. 12:33
null
Michelisz Norbert a rajt utáni koccanást követően a hetedik lett az első futamon (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Remek rajtja után megint egy Chevrolet-pilóta szúrta el Michelisz Norbert versenyét, ám a magyar versenyző hiába csúszott hátra a 11. helyre, így is pontot szerzett, ahogy a 16. rajtkockából előretörő Wéber Gábor is. A három gyári Chevrolet totális győzelme megint nem forgott veszélyben.

 

Michelisz Norbert a hetedik helyen ért célba az első hungaroringi futamon, miután a rajt utáni lökdösődésben visszacsúszott a középmezőnybe. A magyar versenyzőt autóján ezúttal Alain Menu taszított jókorát, ami után az első körben csapattársa, Wéber Gábor mögé kerül a 11. helyre. Bár Michelisz szemmel láthatóan gyorsabb volt a Zengő Motorsport másik versenyzőjénél, Wéber csak a második körben látta be, felesleges küzdenie csapattársa ellen.

A lelátókon összegyűlt mintegy 30 ezer néző tombolva fogadta, ahogy Michelisz remek előzésekkel a harmadik körben már a hetedik helyen száguldott, és örömüket az sem árnyékolta be, hogy eközben a három Chevrolet, Yvan Muller, Robert Huff és Alain Menu messze eltűnt a távolban.

A himesházai versenyző hamar felzárkózott a hatodik helyen száguldó Pepe Oriolára, ám hiába volt nála egyértelműen gyorsabb a kanyarokban, a spanyol SEAT-ja a célegyenesben sajnos rendre elhúzott tőle. Michelisz végül egy körrel a vége előtt bátor manőverrel beszúrt Oriola mellé az egyes kanyarban, és sikerült is megelőznie.

A hatodik helyet azonban így sem tudta megőrizni, mert a gyorsvonatként száguldó Tom Coronel úgy gázolt át a mezőnyön, mintha riválisai csupán lelkes amatőrök lettek volna, és utolsó áldozatként sajnos még Micheliszt is levadászta. Ennek ellenére egyértelműen jó hangulat uralkodott a lelátókon, hiszen Wéber tizedik helyével összejött a kettős magyar pontszerzés, a második futamon pedig dobogós helyezésben is reménykedhetünk.

TÚRAAUTÓ-VB-FUTAM, HUNGARORING
AZ ELSŐ VERSENY (12 KÖR) VÉGEREDMÉNYE
1. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 23:23.462 perc
2. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 1.259 mp hátrány
3. Alain Menu (svájci, Chevrolet Cruze) 1.759 mp h.
4. Mehdi Bennani (marokkói, BMW 320)
10.983 mp h.
5. Tiago Monteiro (portugál, Seat Leon)
15.206 mp h.
6. Tom Coronel (holland, BMW 320)
15.786 mp h.
7. Michelisz Norbert (BMW 320) 16.480 mp h.
...
10. Wéber Gábor (BMW 320) 20.950 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
8 perce

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
13 perce

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
18 perce

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
32 perce

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
49 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
53 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
2 órája