Női BL: a Chelsea a ráadásban mentett pontot a Wolfsburg ellen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 23:12
null
Pernille Harder (kékben) a hosszabbításban egyenlített korábbi csapata ellen (Fotó: Getty Images)
A Chelsea kétgólos hátrányból felállva 3–3-as döntetlenre végzett hazai pályán Jakabfi Zsanett korábbi csapatával, a VfL Wolfsburggal a női Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában szerdán.

A legutóbbi idényben döntős, angol bajnoki aranyérmes Chelsea a hatalmas védelmi hibáinak következtében – 1–0-s előny után – már kétgólos hátrányban is volt a Bundesligában második helyen álló Wolfsburggal szemben, ám a korábban épp a VfL-t erősítő Pernille Harder révén a ráadásban sikerült egyenlítenie, így egy pontot otthon tartott.


A WOLFSBURG GÓLJAI A CHELSEA VÉDELMI HIBÁI UTÁN

A csoport másik mérkőzésén a Juventus magabiztos, háromgólos győzelmet aratott Svájcban, a Servette vendégeként.

A B-csoportban a Paris Saint-Germain 2–0-ra győzött idegenben az izlandi Breidablik ellen, míg a Real Madrid fennállása első BL-főtáblás meccsén 1–0-ra nyert Ukrajnában a 151 centiméter magas Lorena Navarro találatával.

NAVARRO DÖNTÖTT HARKIVBAN

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Servette (svájci)–Juventus (olasz) 0–3
(Caruso 36., Hurtig 65., Cernoia 71.)
Chelsea (angol)–Wolfsburg (német) 3–3 (Kerr 12., England 51., Harder 90+2., ill. Wassmuth 18., 48., Roord 34.)

B-CSOPORT
Harkiv (ukrán)–Real Madrid (spanyol) 0–1
(L. Navarro 34.)
Breidablik (izlandi)–PSG (francia) 0–2 (Khelifi 17., Geyoro 89.)

KEDDI EREDMÉNYEK
C-CSOPORT
FC Barcelona (spanyol)–Arsenal (angol) 4–1
(Mariona 31., Putellas 42., Oshoala 47., Martens 84., ill. Maanum 74.)
Hoffenheim (német)–HB Köge (dán) 5–0
(Naschenweng 18., Billa 47., Bühler 61., De Caigny 63., 90+3.)
Hoffenheim: Kocsán Petra betegség miatt nem játszott.

D-CSOPORT
Benfica (portugál)–Bayern München (német) 0–0
BK Häcken (svéd)–Olympique Lyon (francia) 0–3
(Malard 10., Macario 48., S. Larsen 53. – öngól)
Häcken: Csiki Anna combsérüléssel bajlódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik