BL: „Nem is kívánhattam volna jobb születésnapot” – Szoboszlai a Real legyőzése után

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 09:30
null
Szoboszlai Dominik nem is kívánhatott volna jobb születésnapot (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a német RB Leipzig hazai pályán 3–2-re legyőzte a címvédő spanyol Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának ötödik, utolsó előtti fordulójában. A mérkőzés után a főszereplők értékeltek.

„Nem is kívánhattam volna jobb születésnapot, valószínűleg még nem is volt ilyen. Remélem, hogy még lesz. Így minden klappolt, reggel nagyon jó hangulatban keltem fel, örültem, hogy egy BL-meccsre esik a születésnapom, akkor is, ha reggel kilenctől a csapattal kellett lennem, nem tudtam a szeretteimmel lenni. Nagyon örülök, hogy a három pontot sikerült itthon tartanunk. Az elmúlt hét mérkőzésünkön nem kaptunk ki egyszer sem, két döntetlen mellett a többit nyertük, ráadásul neves csapatok ellen játszottunk. Úgy gondolom, hogy megtalálta magát a csapat” – nyilatkozta az M4 Sportnak Szoboszlai Dominik, akinek klub- és honfitársa, Willi Orbán szerint is fantasztikus érzés volt a Real Madrid elleni siker.

„Tudtuk, hogy itthon jó esélyünk van, de hihetetlen volt, ahogy az első félidőben játszottunk és megérdemelten vezettünk kettő nullára” – kezdett bele a magyar válogatott hátvéd az RB Leipzig honlapján. „Bátran játszottunk, amikor nálunk volt a labda, és tudtuk, hogy meg kell találnunk az egyensúlyt a letámadás, a biztonság és a mélység között. Sok fontos párharcot nyertünk meg az első félidőben, kompaktan védekeztünk és szép gólokat szereztünk, de az utolsó csoportmérkőzésen is jól kell teljesítenünk” – tette hozzá Willi Orbán.

„Ez csodálatos este volt a Leipzignek. Jól játszottunk és az első 35 percben fantasztikusan teljesítettünk, így kettő nullára vezettünk, de egyértelmű volt, hogy a Real is megmutatja klasszisát és sok futásra kényszerített minket. Azonban fáradhatatlanul védekeztünk, és megnyertük a párharcainkat. A második félidőben viszont mindennel megbirkóztunk, mert nyílt mérkőzés volt. Nagyon örülök a csapat teljesítményének, és annak, hogy a fiúk hittek magukban, valamint annak is, hogy megjutalmazták magukat. A győzelem ellenére tudjuk, hogy még nem jutottunk tovább a csoportból, meg kell próbálnunk megtenni az utolsó lépést Varsóban (ahol az ukrán Sahtar Doneck fogadja jövő héten az RB Leipziget – a szerk.)” – értékelte a találkozót a lipcseiek vezetőedzője, Marco Rose.

„A Celtic nagy szívességet tett volna nekünk, ha nyer. Még mindig nem értük el, amit szerettünk volna, de a saját kezünkben van a sorsunk, és még nyernünk sem kell a Sahtar ellen” – fogalmazott a lipcseiek harmadik gólját szerző Timo Werner. „Úgy vélem, hasonló teljesítményt nyújtottunk, mint az első Real elleni mérkőzésen, de ezúttal eredményesek voltunk. Amikor pedig vezetést szerzünk, nehéz ellenünk játszani még a Bajnokok Ligája címvédőjének is. Amikor a Madrid ellen vezetsz kettő egyre, akkor nem is játszhatsz ennél sokkal jobban. Tudtuk, hogy a Real nagyon erős, amikor nála a labda és lesznek olyan periódusok, amikor vosszaszorulunk, de Marco Rose azt mondta, játszunk bátran, birtokoljuk a labdát, és ezt meg is tettük” – tette hozzá a német csatár az UEFA honlapján.

A Real Madrid nemrég Lev Jasin-díjjal elismert belga kapusa, Thibaut Courtois feldúltan nyilatkozott a Futball Espanának a mérkőzés után, amiért csapata álmoskásan, agresszivitás és intenzitás nélkül kezdte a mérkőzést, de állításaival nem értett egyet a későbbi sajtótájékoztatón Carlo Ancelotti vezetőedző.

„Ha valaki elfáradt, akkor már nem tud hozzátenni, de kapusként azt vettem észre, hogy sok párharcot veszítettünk el. Nem fordulhat elő, hogy két pontrúgásból két gólt szerez az ellenfél, ezen javítanunk kell. Az edző figyelmeztetett minket és féltem ettől, mert nem voltunk meccsben az elveszített párharcok és az intenzitás hiánya miatt” – fogalmazott Courtois.

„Kétgólos hátrányunk után a Leipzig azt a játékot tudta játszani, amit szeret. Az első két gól volt a mérkőzés kulcsa, mert a lipcseiek kezében volt a mérkőzés. Nem vagyok dühös, csupán elfogadom a vereséget, mert sajnos ez ilyen érzéseket kelt. Nem okoz károkat, hogy kikaptunk, mert előbb-utóbb mindenki elveszíti veretlenségét. Nem nézünk hátra, előre tekintünk és felemelt fejjel megyünk tovább. Nem tudom kritizálni a csapatot, mert eddig nagyon jól teljesített” – nyilatkozta Carlo Ancelotti.

„A vereségekből többet lehet tanulni, mint a győzelmekből. Például a pontrúgások utáni védekezésben kifejezetten erősek vagyunk, de ezúttal nem így történt. A második góljuk után jobban irányítottuk a játékot, és Vinícius révén megvolt az esélyünk az egyenlítésre is” – tette hozzá a Real Madrid vezetőedzője.

„Az első 15-20 percbe kissé bealudtunk. Két szöglet után kaptunk két gólt és ez felvillanyozta ellenfelünket, nehézzé téve a dolgunkat. Tudtuk, hogy sok mindenért játszik az ellenfél, és készen állt arra, hogy el is érje, és mindent meg is tett ezért. Nem kell kifogásokat keresnünk, mert nyerni akartunk, hogy miénk legyen a csoportelsőség” – nyilatkozta a Real Madrid német védője, Antonio Rüdiger.

„Már a kezdőrúgásnál hiányoztunk. A Leipzig nagy intenzitású csapat, amely jó az átmenetekben, mi pedig hátrányba kerültünk. Természetesen a hiányzó játékosok nagyon fontosak ahhoz, hogy a saját játékunkat játsszuk, mert igazi világklasszisok, ennek ellenére megvan a csapatban a megfelelő minőség ahhoz, hogy őket is helyettesítsük, ezt a múltban is megmutattuk, de jobban kell teljesítenünk, mint most” – mondta a Real Madrid védője, David Alaba annak kapcsán, hogy a „királyiak” ezúttal az aranylabdás Karim Benzemára és Luka Modricra, valamint Federico Valverdére sem számíthattak.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
F-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Real Madrid (spanyol) 3–2 (2–1)
Lipcse,
RB Arena, 45 228 néző. Vezette: Orsato (olasz)
RB Leipzig:
Blaswich – Simakan (Henrichs, 89.), W. Orbán, Gvardiol, Raum (Abdou Diallo, 69.) – Haidara (Kampl, 84.), Schlager, Szoboszlai, Forsberg (Olmo, 69.), Nkunku – André Silva (Werner, 68.). Vezetőedző: Marco Rose
Real Madrid: Courtois – Lucas Vázquez (Carvajal, 69.), Éder Militao, Rüdiger, Nacho (Alaba, 69.) – Camavinga, Tchouaméni, Kroos (E. Hazard, 76.) – Asensio, Rodrygo, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Gvardiol (13.), Nkunku (18.), Werner (81.), ill. Vinícius Júnior (44.), Rodrygo (90+3.– 11-esből)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 5 3 1 1 10– 5 +5 10
2. RB Leipzig 5 3 2 9– 9 0 9
3. Sahtar Doneck 5 1 3 1 8– 6 +2 6
4. Celtic 5 2 3 3–10 –7 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik