BL: Guardiola szerint Neymarral még két-három BL-t nyerhetett volna a Barca

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 12:45
null
Pep Guardiola meglepő kijelentést tett korábbi játékosáról, Neymarról (Fotó: AFP)
A Real Madrid és a Chelsea keddi meccsét (1–1) követően ma a PSG és a Manchester City vívja meg első csatáját a Bajnokok Ligája döntőjébe jutásért. Az esti mérkőzést megelőzően mindkét csapatnál bizakodóak – a vezetőedzők egyaránt elismerően beszéltek az ellenfél erősségeiről.

 

Egy lépés választja el attól a PSG-t, hogy az előző idény után ismét ott lehessen a Bajnokok Ligája döntőjében. A fináléban tavaly a Bayerntől vereséget szenvedő (0–1) párizsiaknak az a céljuk, hogy az idén már ők emeljék magasba a trófeát.

Mauricio Pochettino gárdája a négy között a Manchester Cityvel csap össze, amely az elődöntő csapatai közül ebben az idényben a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtja, a nemzetközi mezőny mellett hazája bajnokságában is.

A Citynél hosszabb ideje vártak az újbóli lehetőségre: a kék-fehérek öt év után állnak ismét a döntő kapujában, és azt szeretnék, hogy ami nem ment annak idején Manuel Pellegrinivel, most Pep Guardiolával sikerüljön. Igaz, a katalán mester mérlege negatív ebben a fázisban: amellett, hogy az FC Barcelonát kétszer sikerrel vitte át az utolsó akadályon, a Barcával kétszer, a Bayern Münchennel háromszor is elakadt benne.

„Szenvedni fogunk mind a két mérkőzésen” – mondta a meccset megelőző sajtótájékoztatónGuardiola.

„Ismerem az erősségeiket. Sőt, aki szereti a futballt, az pontosan tudja, milyen minőséget képviselnek, de hát ez a Bajnokok Ligája, mit várunk? Hogy átlagos játékosok ellen lépjünk pályára? Persze, hogy nem! – fogalmazott a katalán tréner, aki szerint csapatának élveznie kell, hogy ilyen nagy a tét.

„Amint megérkezik az ember a legjobbak közé, ideges lesz, mert elkezd azon gondolkozni, hogy mi történhet, és annak milyen következményei lehetnek. Nem gondol arra, hogy micsoda élmény legyőzni a másikat.”

Legyőzni a másikat: ez az, ami a PSG-nek még nem sikerült, ha a Manchester Cityvel találkozott a BL-ben, igaz, eddig csak két alkalma volt rá, a 2016-os negyeddöntő párosításában (1–0-s manchesteri győzelem, majd 2–2-es párizsi döntetlen). A párizsiak esélyeit növeli, hogy a világ egyik legjobb támadó hármasával, Ángel Di Maríával, Kylian Mbappéval és Neymarral állhatnak fel. Hármójuk közül a brazil világklasszisról Guardiola meglepő kijelentést tett.

„Biztos vagyok abban, hogy ha Neymar annak idején Barcelonában maradt volna, még kettő vagy három Bajnokok Ligáját nyert volna. A világ legjobb támadóival játszott. De azért az, hogy Párizsba költözött, nem volt rossz döntés, a klub és a város is remek.”

A 2017-ben a PSG mellett döntő brazil támadó pályafutása második BL-címének megszerzését tűzte ki célul, amelynek eléréséhez az utolsó előtti lépés a City kiejtése.

„Felkészültek vagyunk és mindent a terv szerint fogunk végrehajtani a győzelem érdekében” – nyilatkozott magabiztosan. Edzője, Pochettino óvatosabban fogalmazott.

„Senkinek sem lesz egyszerű. A Citynek elképesztő játékosai vannak, akiket nehéz kontroll alatt tartani kilencven percen keresztül. De ugyanez igaz a mi csapatunkra is. Látványos az idei teljesítményük, de magabiztosak vagyunk” – jelentette ki az argentin tréner, aki együtteséhez hasonlóan második BL-döntőjére készülhetne, ha sikerül kivívni a továbbjutást.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A PSG várható kezdőcsapata: Navas – Florenzi, Kimpembe, Marquinhos, Diallo – Gueye, Paredes – Verratti – Di María, Mbappé, Neymar
A Manchester City várható kezdőcsapata: Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Zincsenko – Rodri – Bernardo Silva, Gündogan – Mahrez, De Bruyne, Foden


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik