BL: a szlovák sajtó szerint a Fradi megalázta a Slovant

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
2022.07.28. 07:33
null
Az FTC ünnepelhetett a Slovan stadionjában (Fotó: Árvai Károly)
A szlovák lapok egyöntetűen megérdemeltnek nevezik a Ferencváros továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében. Megjegyzik, hogy a Slovan részéről az egy kaput eltaláló lövés kevés volt a továbbjutáshoz.


Kifakult égszínkékek. Adermesztő vereség abúcsút jelenti aBajnokok Ligájától”
– áll aSport napilap címlapján.

„A szlovák bajnok hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett aFerencvárostól, így búcsúzik aBajnokok Ligájától. Akezdeti remek hangulat nemsokára síri csenddé változott. Előbb Jurij Medvedev sérülése, majd avendégek góljai után. Ugyan amásodik félidőben De Marco gólja után ismét talpon volt az egész stadion, de avégén kapott két gól után szomorúság lett úrrá ahazai szurkolókon” – folytatta alap, majd kitért anézőtéren uralkodó hangulatra.

„Sajnos, nem igazolódott be Daniel Antosík (ő volt az egyetlen Slovan-drukker, aki harminc évvel ezelőtt ott volt az Üllői úton) jóslata, aki atalálkozó előtt apályán azt mondta, ma győz aSlovan. Legalább annak örülhetünk, hogy néhány vulgáris rigmuson, transzparensen, valamint bedobált poharakon kívül sportszerű volt ahangulat aNemzeti Stadionban.”

„A pozsonyi csapat nem használta ki amúlt heti egygólos előnyt, s hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett. ASlovan csak egyszer találta el akaput, amiből gól lett. Atovábbjutáshoz ez kevés volt– írta aSportnet.

„A Ferencváros meghódította aTéglamezei Stadiont, és megalázta aSlovant. Amagyar bajnok apályán készített csapatképeket” – hirdeti acímoldalán asport.sk oldal, amely egy sor örvendező ferencvárosi játékosokról készült fotót közölt.

Magyar örömünnep Pozsonyban, a Slovan nem folytatja a BL-ben” – írja a Novy Cas.

Bevette Pozsonyt, magabiztos győzelmet aratott a Slovan ellen a Ferencváros” – áll a sportolunk.sk portál címoldalán.

„A vendégek remek első félidei játékuknak és még jobb hajrájuknak köszönhetően megérdemelten győzték le a Slovant. A pozsonyiak még a lefújás előtt elindultak haza, míg a budapesti tábor a hármas sípszó után hatalmas ünneplésbe kezdett. A szlovák fővárosban győzött és továbbjutott a Fradi, jöhet a következő forduló” – írja az Új Szó.

„Kegyetlen bosszú a harminc évvel ezelőtti vereségért! A Fradi szétszedte a Slovant!” – hirdeti a Ma7.sk

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–FERENCVÁROS 1–4 (0–2)
Pozsony,
Téglamezei Stadion, 21 500 néző. Vezette: Di Bello (olasz)
SLOVAN: Chovan – Medvedev (A. Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco, Pauschek (Weiss, 87.; Holman, 90+3.) – Barszegjan, Kankava (Agbo, 90+3.), Kucka, Csakvetadze – Saponjics (Csavrics, 87.). Vezetőedző: id. Vladimír Weiss
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Esiti, Laidouni – A. Traoré, Zachariassen, Nguen (Thelander, 90+3.) – Boli (Vécsei, 63.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: De Marco (70.), ill. F. Boli (20.), Zachariassen (31.), A. Traoré (89.), Laidouni (90+4.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
22 perce

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
5 órája

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
Tegnap, 15:31

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:59

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
Tegnap, 13:29

Spanyolország: „Argentína elfelejtette, hogyan kell játszani; Messi úgy járkált, mintha az Olét olvasná”

Foci vb 2026
Tegnap, 10:30

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:03

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
Tegnap, 8:43