BL: a Real Madrid a 16 között eddig még nem nyert a Liverpool ellen – érdekességek

Vágólapra másolva!
2022.11.07. 13:54
null
Már a nyolcaddöntőben megismétlődik a tavalyi finálé a BL-ben (Fotó: Getty Images)
A nyolcaddöntőben másodszor találkozik egymással a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásának két döntőse, a címvédő spanyol Real Madrid és az angol Liverpool. A francia Paris Saint-Germain a BL-ben eddig 11-szer találkozott a német Bayern Münchennel, ebből hatot nyert meg öt bajor-siker mellett. Érdekességek a BL-nyolcaddöntős párosításokról.

LIVERPOOL–REAL MADRID

Másodszor csap össze egymással a nyolcaddöntőben a Liverpool és a Real Madrid. A legjobb 16 között legutóbb a 2008–2009-es kiírásban találkoztak, amikor a liverpooliak a madridi 1–0-s idegenbeli siker után az Anfielden 4–0-ra győztek.

A két csapat vívta a BL előző kiírásának döntőjét, melyet a „királyiak” nyertek meg 1–0-ra, s az volt a felek harmadik fináléja a 2017–2018-as, 3–1-es Real-győzelmet hozó, valamint az 1981-es, 1–0-s Liverpool-sikerrel végződő döntő után.

A negyeddöntőben egyszer, a 2020–2021-es évadban találkoztak, amikor a madridi 3–1-es hazai siker után Liverpoolban gól nélküli döntetlen született.

A csoportkörben pedig a 2014–2015-ös idényben otthon 1–0-ra, idegenben 3–0-ra nyert a spanyol együttes.

PARIS SAINT-GERMAIN–BAYERN MÜNCHEN

Lionel Messiékre kemény párharc vár a Bayern ellen (Fotó: AFP)
Lionel Messiékre kemény párharc vár a Bayern ellen (Fotó: AFP)

Tizenkettedszer és tizenharmadszor találkozik egymással a (holtversenyben) francia rekordbajnok a német rekordbajnokkal. A PSG és a Bayern a 2020–2021-es kiírás negyeddöntőjében csapott össze, amelyben a müncheni 3–2-es PSG-siker után a bajorok 1–0-ra nyertek Párizsban, de a PSG jutott tovább.

A két csapat vívta a 2019–2020-as idény döntőjét, melyet a Bayern francia támadója, Kingsley Coman góljával nyert meg 1–0-ra.

Korábban pedig a 2017–2018-as kiírás csoportkörében találkoztak, amikor a PSG 3–0-ra, a Bayern 3–1-re nyert hazai pályán.

Azt megelőzően viszont csak a 2000–2001-es, az 1997–1998-as, illetve az 1994–1995-ös évadban, egyaránt a csoportkörben vívtak meg egymással.

AC MILAN–TOTTENHAM

A londoniak még veretlenek a milánóiakkal szemben, a „sarkantyúsok” a BL-ben és az Európa-ligában is egy-egy győzelmet és döntetlent számlálnak a piros-feketék ellen, míg felkészülési találkozón kétszer nyertek.

RB LEIPZIG–MANCHESTER CITY

A három magyart, Szoboszlai Dominikot, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató német RB Leipzig másodszor játszik az angol Manchester Cityvel a 2021–2022-es idény csoportköre után. Akkor két nagyon izgalmas mérkőzést vívtak a felek, Angliában 6–3-as, Németországban 2–1-es hazai siker született.

A Dortmund és a Chelsea, illetve az FC Bruges és a Benfica először találkozik egymással a nemzetközi porondon tétmérkőzésen.

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI

RB Leipzig (német)–Manchester City (angol)
FC Bruges (belga)–SL Benfica (portugál)
Liverpool FC (angol)–Real Madrid (spanyol)
AC Milan (olasz)–Tottenham (angol)
Eintracht Frankfurt (német)–SSC Napoli (olasz)
Borussia Dortmund (német)–Chelsea (angol)
Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német)
Internazionale (olasz)–Porto (portugál)

A TOVÁBBI PROGRAM KULCSDÁTUMAI
Sorsolás Játéknapok
Nyolcaddöntő November 7.
Február 14., 15., 21., 22.
Március 7., 8., 14., 15.
Negyeddöntő Március 17. Április 11–12., 18–19.
Elődöntő Március 17. Május 9-10., 16-17.
Döntő
Június 10.
Isztambul, Atatürk Stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik