BL: a 4. kalapból az elődöntőbe, volt játékosai Mourinho ellen - érdekességek

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 14:19
Elkészítették a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását. A sorsolás után néhány érdekességet gyűjtöttünk össze, tekintse meg összeállításunkat!

A Juventus az 50. és 51. európai kupameccsére készül német csapat ellen. A torinóiak eddig öt alkalommal találkoztak német klubbal negyeddöntőben, s mind az ötször továbbjutottak. Juventus az 50. és 51. európai kupameccsére készül német csapat ellen. A torinóiak eddig öt alkalommal találkoztak német klubbal negyeddöntőben, s mind az ötször továbbjutottak.

Amikor legutóbb nem jutott angol klub a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé (1995–1996), akkor a Juve nyerte meg a sorozatot.

2009-ben a Juventus hazai pályán 4–1-re kikapott a Bayerntől a BL csoportkörében. Ez a torinói csapat legsúlyosabb hazai veresége a kontinentális kupaporondon.

Didier Drogba, a Galatasaray játékosa ellenfélként találkozhat José Mourinhóval, a Real Madrid vezetőedzőjével. Korábban együtt tolták a Chelsea szekerét. A galatás Wesley Sneijder pedig BL-t nyert a Mourinho vezette Interrel, és most ő is egykori mestere ellen bizonyíthat. Nem mellékesen a holland középpályás játszott a Real Madridban is.

A Galatasaray 2000-ben aranygóllal legyőzte a Real Madridot az európai Szuperkupáért, és később az akkor induló új szezonban is találkozott egymással a két csapat: a BL-negyeddöntőben a Real jutott tovább.

Az 1994–1995-ös BL-negyeddöntőben a PSG 3–2-es összesítéssel búcsúztatta a Barcelonát. A két fél az 1997-es KEK-döntőben is találkozott egymással, akkor a katalánok Ronaldo góljával 1–0-ra nyertek.

A Málaga és a Dortmund egyaránt a negyedik, a leggyengébb kalapból várhatta a csoportkör sorsolását, s mivel most szembekerültek, egyikőjük bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Legfrissebb hírek

A Barca legyőzte a PSG-t a férfi kézi BL rangadóján

Kézilabda
21 órája

Az Union Berlin két-két tizenegyes- és öngólig jutott, a Bayern búcsúztatta Schäferéket a Német Kupában

Német labdarúgás
21 órája

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
Tegnap, 11:53

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:45

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Törökország: igazságos pontosztozkodás a szuperrangadón

Légiósok
2025.12.01. 20:20

Lamine Yamal életfilozófiája: Csak élvezni az életet és a futballt

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 17:02

„Apai” védőszárnyak alatt, újjászületve Párizsban – Ousmane Dembélé-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.11.30. 09:31
Ezek is érdekelhetik