BL: A Bayern München a top 3-ban van az esélyesek között – Kane

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.15. 11:06
null
Kane kipróbálná magát az NFL-ben (Fotó: Getty Images)
Harry Kane szerint csapata, a Bayern München a top 3-ban van a végső győzelemre esélyesek között a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

 

Az angol válogatott csapatkapitánya repülőrajtot vett a Bundesligában, miután a nyáron a Tottenham Hotspurtől Németországba költözött. Bár a címvédő müncheniek jelenleg csak a második helyen állnak a német bajnokságban, Harry Kane-nek nagyon jól megy a játék, meccsről meccsre termeli a gólokat.

A Bayern a BL-ben is menetel, ott van a legjobb 16 között, és a Lazióval találkozik a február-márciusi nyolcaddöntőben.

„Ahogy a korábbi években is láthattuk, nem mindig a legjobb csapat nyeri a BL-t. A siker sok tényezőtől függ, mindig úgy érzem, hogy a lendület sokat ér, és remélem, hogy a Lazio ellen lendületbe jövünk” – mondta a Kicker című magazin hétfői számában a csatár.

A játékos abban is biztos, az „éhes” Bayern – amelynek Lőw Zsolt a másodedzője – a Bundesligában is megelőzi a jelenlegi éllovas Bayer Leverkusent, és sorozatban 12-edszer is megszerzi a bajnoki címet.

„A következő meccseken, leginkább az idény vége felé, a fontos mérkőzéseken, meg kell mutatnunk ezt az éhséget” – tette hozzá.

Kane eddigi 16 Bundesliga-találkozóján 22 gólt szerzett, így sokan már arról beszélnek, hogy akár Robert Lewandowski rekordját is veszélyezteti: a lengyel támadó a 2020–2021-es Bundesliga-idényben 41 találatig jutott.

„Természetesen az ember arra törekszik, hogy kihozza magából a legjobbat, átlépje a határait és megdöntse az ilyen csúcsokat – mondta ezzel kapcsolatban a 30 éves angol klasszis. – Jól rajtoltam, aztán reméljük márciusban vagy áprilisban egy kicsit már közelebb leszek a rekordhoz.”

Harry Kane egyben megerősítette egy korábbi kijelentését, hogy egyszer szeretne rúgóként (kicker) szerephez jutni a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL), mivel ez az egyik kedvenc sportága.

„Sokszor gondolok erre, lehet, hogy ott szeretném majd folytatni” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
4 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
6 órája

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
18 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:11

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 11:06

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00
Ezek is érdekelhetik