BL: A Slovan ellen is továbbjutást várok – Szenes Sándor

Vágólapra másolva!
2022.07.20. 07:28
null
Szenes Sándor szerint a Sztanyiszlav Csercseszov vezette Ferencváros képes lehet eljutni a csoportkörig (Fotó: archív)
Szenes Sándor, az 1992-ben bajnokságot nyerő Ferencváros labdarúgója a Nemzeti Sport szakértőjeként osztotta gondolatait lapunkkal a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt.

„Szomorúsággal tölt el, hogy a Pozsonyban játszott meccs kapcsán harminc év elteltével sem a futballról, hanem a felvidéki és az anyaországi magyarság ellen elkövetett brutalitásról kell beszélni – mondta Szenes Sándor.– Ott voltam, láttam, mit műveltek a szlovák hatóságok, a cél akkor nem lehetett más, mint a megfélemlítés.

Harminc év telt el, és sajnálatos, hogy a miértekre még manapság sincsenek válaszok. A szakmáról szólva nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt öt-hat évben a Ferencváros felnőtt a feladathoz, képes lehet a csoportkörbe kerülésre, úgyhogy természetesen a Slovan ellen is továbbjutást várok egykori csapatomtól. Sok minden szól a Ferncváros mellett, például az, hogy minőségi labdarúgók közül választhat a vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov, és az is fontos, hogy kiváló csatárok vannak a keretben. Nekem megnyugtató, hogy a szakvezető pontosan tudja, kire milyen feladatot bízhat, kire számíthat egy ilyen mérkőzésen.”

AZ FTC SZURKOLÓIT ÉRŐ POZSONYI TÁMADÁS 1992-BEN

SLOVAN–FERENCVÁROS 4–1, 1992

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS (július 20., szerda)

20.00: Ferencváros–Slovan Bratislava (szlovák) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓ (július 27., szerda)
20.30: Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
14 órája

„Nem szeretek veszíteni, de a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót” – Keane a Kiel elleni edzőmeccs után

Labdarúgó NB I
17 órája

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A sorozatban nyolcadik újabb bajnoki cím megszerzése a Ferencváros elsődleges célja

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 12:24

FTC: tovább dolgoznak Keita ügyében, Romao nem eladó – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 11:23

Varga Ádámot visszarendelte a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 09:30

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30
Ezek is érdekelhetik