BL: luxemburgi játékvezető az FTC visszavágóján

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.07.12. 12:34
Az UEFA tájékoztatása szerint a luxemburgi Laurent Kopriwa vezeti a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját a koszovói Prishtina ellen.

A 37 éves Laurent Kopriwa eddig három BL-selejtezőn dirigált pályafutása során, magyar csapatnak viszont még nem vezetett felnőttszinten. Az utánpótlás-válogatottakat tekintve már más a helyzet, 2017-ben ő volt a játékvezető az U21-es magyar válogatott Németország ellen 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésén, illetve az U19-es együttes Csehország ellen 2–1-re elveszített Eb-selejtezőjén. Laurent Kopriwa eddig három BL-selejtezőn dirigált pályafutása során, magyar csapatnak viszont még nem vezetett felnőttszinten. Az utánpótlás-válogatottakat tekintve már más a helyzet, 2017-ben ő volt a játékvezető az U21-es magyar válogatott Németország ellen 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésén, illetve az U19-es együttes Csehország ellen 2–1-re elveszített Eb-selejtezőjén.

Mint arról beszámoltunk, a magyar bajnok zárt kapus meccsen játssza le a visszavágót, melyet háromgólos előnnyel kezd meg.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Kedd

20.00: FC Prishtina (koszovói)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–3

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik