BL: Mourinho megtiltotta a játékosainak, hogy a 2–7-et nézzék

B. L.B. L.
2019.12.11. 14:53
null
„Én már visszanéztem párszor, de a srácok egy képkockát sem nézhetnek meg belőle” (Fotó: AFP)
A Tottenham nemrégiben kinevezett menedzsere, José Mourinho megtiltotta játékosainak, hogy megnézzék az együttes Bayern München elleni, 2–7-es eredménnyel záruló hazai BL-meccsét – számolt be róla a BBC.

 

Mindkét csapat kvalifikálta már magát az egyenes kieséses szakaszra, a német együttes pedig már fix csoportelsőként várja a müncheni záró meccset.

A két gárda október elején találkozott egymással Londonban, akkor a Bayern 2–1-es félidei előnyt követően 7–2-re győzött.

Érdekesség, hogy ezen a meccsen két olyan edző ült a kispadon, akik azóta már távoztak, Mauricio Pochettino és Nico Kovac. A Tottenham új trénere, Mourinho megtiltotta játékosainak, hogy ezt az összecsapást visszanézzék.

„Megtiltottam, hogy megnézzék. Én visszanéztem párszor, de a srácok egy képet sem nézhetnek meg” – mondta ezzel kapcsolatban Mourinho.

Az angol csapatban továbbra sem léphet pályára sem Hugo Lloris, sem Michel Vorm, valamint a mezőnyjátékosok közül Ben Davies, Erik Lamela, Harry Winks és Tanguy Ndombélé játékára sem számíthat a portugál menedzser.

„Remek lehetőség a kevesebbet játszóknak, hogy pályára léphessenek, és megmutathassák, mire képesek. A futballisták az edzéseken nem ugyanazok, mint a meccseken, és néhány srác még nem kapott túl sok játéklehetőséget az itteni öt meccsem alatt. Rengeteg meccsünk van még az újévig, úgyhogy érthető, hogy eszközölünk néhány cserét és pihentetünk néhány játékost, valamint másoknak lehetőséget adunk” – tette hozzá a portugál.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
21.00:
Bayern München (német)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympiakosz Pireusz (görög)–Crvena zvezda (szerb)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 – – 21– 4 +17 15
2. Tottenham 5 3 1 1 17–11 +6 10
3. Crvena zvezda 5 1 – 4 3–19 –16 3
4. Olympiakosz 5 –
1 4 7–14 –7 1
Legfrissebb hírek

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
7 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
8 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
18 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24