Barcelona: Messi figyelmeztette társait a félidőben a liverpooli vereség előtt – videó

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.30. 11:40
null
Hiába figyelmeztette Lionel Messi társait... (Fotó: AFP)
Lionel Messi figyelmeztette csapattársait a Liverpool–Barcelona, 4–0-ra végződő Bajnokok Ligája-elődöntő félidejében, derült ki a Rakuten új sorozatából, amely a katalán együttes előző idényéről készült.

A Barcelona egyik fő szponzorja, a Rakuten sorozatot készített a Barcelona 2018–2019-es idényéről, amibe természetesen belekerültek a Liverpool elleni 4–0-s Bajnokok Ligája-vereség közben készült exkluzív felvételek is.

A katalán csapat 1–0-s hátrányban mehetett a szünetben az öltözőbe, ahol a csapatkapitány, Lionel Messi előre figyelmeztette a társait, nehogy az történjen, mint 2018-ban Rómában, amikor az AS Roma háromgólos hátrányból kiejtette a Barcelonát a BL negyeddöntőjében.

„Gyerünk, srácok, tegyünk egy lépést előre. Nem engedhetjük el ezt a lehetőséget. Erősen fogunk kezdeni a második félidőben. Emlékezzetek vissza, mi történt Rómában. Az a mi hibánk volt, senki másé. Ne engedjük, hogy ismét megtörténjen” – mondta lelkesítően Lionel Messi a félidőben csapattársainak.

Ám hiába Messi beszéde, mint ismert, a Liverpool három gólt lőtt a második játékrészben, és 4–0-ra legyőzte a Barcelonát, így az angol együttes jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34
Ezek is érdekelhetik