FFT: szív és futball – Klopp szerint ez volt a kulcs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 11:46
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere maga sem bízott a Barcelona legyőzésében és a BL-döntőbe jutásban, de játékosai elhitték, ezzel beírták magukat a klub történelmébe, és része lettek a folklórnak.

Az összesen ötszörös Bajnokcsapatok Európa-kupája-, illetve Bajnokok Ligája-győztes Liverpool az Ajax–Tottenham Hotspur párbaj győztesével találkozik majd a június 1-i BL-döntőn, miután a Camp Nouban elszenvedett 0–3-ról indulva az Anfielden 4–0-ra nyerve megfordította az összesített állást, és páratlan diadalt aratott a Barcelona felett.

„Ez a győzelem benne van a legjobb háromban – mondta Jürgen Klopp, mikor arról kérdezték, milyen helyet foglal el ez a siker a pályafutásában. – Nagyon különleges este volt, a Barcelona ellen nyerni a világ egyik legnehezebb feladata a futballban, és finoman szólva sem könnyíti meg a helyzetedet, ha 3–0-s hátrányból indulsz…”

A tréner elárulta a meccs után, még mindig nem tudja, a játékosai hogyan csinálták, de talán azért tudtak fordítani, mert ők még annak ellenére is hittek ebben, hogy ő maga nem feltétlenül, ami elképesztő mentális erőre utal.

A teljes cikket elolvashatjátok a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik