BL: a 2005-ös döntő csodájában bízhat a Liverpool

MTI MTIMTI MTI
2019.05.07. 11:26
null
A Liverpool a 2005-ös fináléban egy félidő alatt le tudta dolgozni háromgólos hátrányát (Fotó: AFP)
Az első mérkőzésen aratott 3–0-s sikert követően kedden az FC Barcelona a párharc favoritjaként lép pályára a Liverpool otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.

 

A katalánoknak ugyanakkor óvatosnak kell lenniük, hiszen egy évvel ezelőtt a negyeddöntőben 4–1-re nyertek a Camp Nouban az AS Roma ellen, az olasz fővárosban viszont 3–0-ra kikaptak, ezzel kiestek.

A Barcelona története során 42 olyan európai kupapárharcot vívott, amelynek az első felvonását megnyerte hazai pályán, ezek közül csak négyet bukott el összesítésben: a már említett római fiaskó mellett kétszer angol klub ellen, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1983–1984-es idényében a Manchester Uniteddel, az 1982-es Európai Szuperkupában pedig az Aston Villával szemben, igaz, egyik alkalommal sem háromgólos előnnyel várhatta a visszavágót.

A La Liga legutóbbi fordulójában a már bajnoki aranyérmes Barcelona szombaton 2–0-ra kikapott ugyan a Celta Vigo otthonában, de a katalán vendégek erősen tartalékos összeállításban léptek pályára: a stabil kezdőjátékosok közül nyolcan nem voltak a mérkőzésre nevezett keretben.

A Liverpool Katalóniában rendkívül sok helyzetet alakított ki, de gólt nem szerzett, ráadásul Jürgen Klopp vezetőedző az Anfielden nem számíthat a brazil Roberto Firminóra – aki az első meccsen is csak csere volt –, valamint Mohamed Szalah játékára sem, akit fejsérülés miatt hordágyon vittek le a Newcastle United otthonában 3–2-re megnyert bajnokin. Hogy még nagyobb legyen a baj, Virgil van Dijk is kihagyta az utolsó edzést, így az ő játéka is kérdéses a visszavágón.

Klopp figyelmét továbbra is megosztja a kétfrontos helytállás: a Newcastle United legyőzését követően elsősorban azt emelte ki, hogy továbbra is versenyben maradtak a bajnoki címért, és győzelmi kényszerben tartják a címvédő Manchester Cityt. A Barcelonában múlt szerdán három góllal elveszített mérkőzés után a német tréner annak is örült, hogy játékosai nagy alázattal és akarattal játszottak a szombati bajnokin, ami számára biztató előjel a BL-elődöntő keddi visszavágóját illetően.

A Liverpool története során 27-szer került idegenben hátrányba egy európai kupapárharcban, ezek közül csak 13-at tudott megfordítani. Kétszer volt arra példa, hogy az első mérkőzést 3–0-ra veszítette el, s mindkét alkalommal el is bukott összesítésben. Érdekesség ugyanakkor, hogy a futballtörténelem egyik legnagyobb fordítását éppen a „vörösök” hajtották végre, ráadásul a 2005-ös isztambuli BL-döntőben az AC Milan ellen egy félidő után voltak háromgólos hátrányban, a trófeát mégis Steven Gerrard emelhette a magasba.

A liverpooli mérkőzés 21 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetője a török Cüneyt Cakir lesz.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Május 7., kedd
21.00:
Liverpool FC (angol)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:
0–3

Legfrissebb hírek

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
17 órája

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38