BL: amikor Messi legutóbb gólt lőtt negyeddöntőben, CR-nek csak egy Aranylabdája volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.11. 10:32
null
Messi el van átkozva a BL-negyeddöntőkben (Fotó: AFP)
Nem túlzás azt állítani, hogy az FC Barcelona óriási meglepetésre esett ki a Bajnokok Ligájából, mivel az AS Roma a 4–1-es katalán győzelmet hozó első mérkőzés után a negyeddöntő visszavágóján 3–0-ra kiütötte a 2015-ös aranyérmest. A Barca búcsújával így két meghökkentő széria folytatódott: Lionel Messi góljai szinte nélkülözhetetlenek a katalánoknak.

Kedd este biztossá vált, hogy az FC Barcelona ebben a szezonban nem szerzi meg hatodik BEK/BL-serlegét, s Lionel Messinek várnia kell ötödik BL-aranyérmére. Meglepő lehet, de Messi a legutóbbi hét idényben „csak” egyszer ült fel Európa trónjára csapatával – 2015-ben Luis Enriquével a kispadon.

Főleg annak tudatában lehet ez meghökkentő, hogy Messi bemutatkozásától, 2004 óta számított első hét szezonjában háromszor nyert BL-t a Barcával (egyszer Frank Rijkaarddal, kétszer Pep Guardiolával a kispadon). Tizennégy éve tartó pályafutása második felében viszont csupán egyszer végzett a legrangosabb európai kupasorozat élén.

Érdekesség, a 2004–2005-ös évad óta abban a tíz párharcban, amely a Barca kiesését jelentette a BL-ből, Messi egyetlen gólt sem szerzett. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ötszörös aranylabdás argentin zseninek ne lettek volna óriási érdemei a Barca meneteléseiben.

BL-PÁRHARCOK, AMELYEK A BARCA KIESÉSÉT JELENTETTÉK (MESSI BEMUTATKOZÁSA ÓTA):
2005, nyolcaddöntő: Barcelona–Chelsea 4–5*
2007, nyolcaddöntő: Barcelona–Liverpool 2–2
2008, elődöntő: Barcelona–Manchester United 0–1
2010, elődöntő: Barcelona–Internazionale 2–3
2012, elődöntő: Barcelona–Chelsea 2–3
2013, elődöntő: Barcelona–Bayern München 0–7**
2014, negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid 1–2
2016, negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid 2–3
2017, negyeddöntő: Barcelona–Juventus 0–3
2018, negyeddöntő: Barcelona–AS Roma 4–4
*Messi a párharc egyik meccsén sem játszott.
**Messi csak a párharc első meccsén játszott.

További statisztikai kuriózum, hogy Messi a 2012–2013-as évad óta képtelen gólt szerezni BL-negyeddöntős mérkőzésen. Legutóbb 2013 áprilisában (kilenc hónappal Cristiano Ronaldo második Aranylabdája előtt), a Paris Saint-Germain ellen volt eredményes a legjobb nyolc között: a 2–2-re végződő párizsi első mérkőzésen egyszer talált be. Azóta öt negyeddöntős párharcot vívott meg csapatával úgy, hogy egyszer sem szerzett gólt, s a Barca eme öt esetből csak egyszer jutott tovább (akkor meg is nyerte a BL-t).



BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
AS Roma (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 3–0 (1–0)

Róma, Olimpiai Stadion, 56 580 néző. Vezette: Clément Turpin (francia)
ROMA: Alisson – Juan Jesus, Manolasz, Fazio, Kolarov – Nainggolan (El Shaarawy, 77.), De Rossi, Strootman – Florenzi, Dzeko, Schick (Cengiz Ünder, 73.). Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
BARCELONA: Ter Stegen – Semedo (O. Dembélé, 85.), Piqué, Umtiti, Alba – Sergi Roberto, Rakitic, Busquets (Alcácer, 85.), Iniesta (A. Gomes, 80.) – Messi, L. Suárez. Vezetőedző: Ernesto Valverde
Gólszerző: Dzeko (6.), De Rossi (58. – 11-esből), Manolasz (82.)

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54