UEFA Ifjúsági Liga: sem a Real, sem a Barca nem jutott döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 20:18
A Salzburg és a Benfica jutott be az UEFA Ifjúsági Liga 2016–2017-es kiírásának döntőjébe: az osztrák csapat a Barcelonát, míg a portugál együttes a Real Madridot győzte le a pénteki elődöntőben.

A Barcelona Jordi Mboula góljával kevesebb mint húsz perc után megszerezte a vezetést, ám a Salzburg a második félidő közepén Sergi Puig kapus hibáját kihasználva egyenlített. A győztes gólt a 84. percben a zambiai Daka Patson szerezte, aki látványos akrobatikai mozdulatokkal ünnepelte találatát.Barcelona Jordi Mboula góljával kevesebb mint húsz perc után megszerezte a vezetést, ám a Salzburg a második félidő közepén Sergi Puig kapus hibáját kihasználva egyenlített. A győztes gólt a 84. percben a zambiai Daka Patson szerezte, aki látványos akrobatikai mozdulatokkal ünnepelte találatát.

PUIG GÓLPASSZA A SALZBURG TÁMADÓJÁNAK

A másik mérkőzésen a Benfica már húsz perc után 3–0-ra vezetett a Real Madrid ellen, amely a szünet után felzárkózott egy gólra, de aztán a hosszabbításban kitámadott, amit a portugálok kihasználtak. Érdekesség, hogy a madridiak kieséséhez is hozzájárult egy kapushiba: a Benfica második találatánál Mohamet Ramos nem tudta megfogni a középre tartó labdát.

RAMOS POTYÁJA

UEFA IFJÚSÁGI LIGA (U19-ES BL)
ELŐDÖNTŐ (NYON)
Barcelona–Salzburg 1–2
(Mboula 19., ill. H. Wolf 63., Patson 84.)
Real Madrid–Benfica 2–4
(Dani Gómez 28., Seoane 55., ill. Joao Félix 5., 19., Joao Filipe 17., 96.)

DÖNTŐ
Április 24. (hétfő), 17.00: Benfica–Salzburg

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40
Ezek is érdekelhetik