Bajnokok Ligája: 180 millióan látták a Barca–Juve döntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 14:55
Több mint 200 országban mintegy 180 millió néző követte élőben a labdarúgó Bajnokok Ligája berlini döntőjét, a Barcelona–Juventus (3–1) mérkőzést.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) weboldalán megjelent statisztikák szerint a közösségi médiában is erősen jelen volt a finálé: a döntővel kapcsolatban 28 millió ember megközelítőleg 76 millió interakcióban vett részt a Facebookon. A legtöbbeket foglalkoztató játékos a mérkőzés utolsó gólját jegyző barcelonai kiválóság, a brazil Neymar volt. Az ő találata mozgatta meg a legtöbb embert a közösségi médiában, megelőzve a Barcelona győzelmét és Álvaro Morata egyenlítő gólját.

A legtöbben Brazíliában aktivizálták magukat a döntő alatt a közösségi médiában Olaszország, Indonézia, Mexikó, az Egyesült Államok és Spanyolország előtt.

Az UEFA hivatalos Facebook-oldalának 45.6 millió követője van, ezzel a legnépszerûbb a sportági szövetségeket és ligákat tekintve ezen a platformon. Ott az idény során félmilliárd bejegyzést, kedvelést és megosztást regisztráltak, ami harminc százalékkal több, mint az előző kiírásban.

AZ UEFA honlapjának BL-rovatánál 104 millió látogatót jegyeztek fel a szezonban, ebből kétmilliót a finálé alatt.

A döntőhöz kapcsolódó berlini fesztiválon 300 ezer látogató jelent meg, és 15 ezer szurkoló készített közös fényképet a trófeával.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik