BL: „A Barcelona kettő nullás előnyről kezdi a meccseket”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 19:21
null
Pavel Nedved szerint a Barcelona a BL-döntő esélyese (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus sportigazgatója, Pavel Nedved szerint a Barcelona a favorit a Bajnokok Ligája megnyerésére, a korábbi kiváló cseh középpályás ezzel levette a terhet a „zebrák” válláról.

 

„A »favorit« jelző gyakran nyomást helyez egy csapatra, és én babonás vagyok, úgyhogy azt mondom, a Barcelona a favorit” – mondta Nedved az Isport Blesknek.

„Olyan támadósorral rendelkeznek, hogy gyakorlatilag kettő nullás előnyről kezdik a meccseket. Nagyon veszélyes a Messi, Suárez, Neymar trió, kiszámíthatatlanak és bármire képesek a labdával, nehéz lesz megállítani őket.”

„Jól védekezünk, de nem szabad passzívan játszanunk, és átengednünk a kezdeményezést, mert az megbosszulja magát” – tette hozzá a korábbi aranylabdás.

„Rengeteget fejlődtünk az utóbbi években, Olaszországban dominálunk, de az európai színtéren három-négy erősebb csapat is van nálunk, szóval van még hová fejlődni” – véli Nedved.

A Bajnokok Ligája döntőjét június 6-án rendezik Berlinben.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik