BL: Megérdemeltük volna a döntetlent - Xavi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.09. 23:13
A Barcelona középpályása, Xavi szerint megvoltak a helyzeteik az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, megérdemelték volna, hogy döntetlenre mentsék a meccset. Mint ismeretes, a madridiak 1–0-ra győztek, és 2–1-es összesítéssel továbbjutottak.

„Számos helyzetünk volt, ahhoz, hogy döntetlenre mentsük a meccset. Az Atlético nagyon jól játszott az első tizenöt percben, de úgy gondolom, a döntetlent megérdemeltük volna, ami hosszabbítást ért volna. Az Atlético jó csapat, gratulálok a madridiaknak, és sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz” – nyilatkozta a Barcelona BL-búcsúját követően a katalánok középpályása, Xavi.Xavi.

„Látványosan működött a csapatmunkánk, aminek köszönhetően negyven év után ismét bejutottunk az elődöntőbe. A szurkolóink tovább álmodhatnak. A következő párharc is nagyon nehéz lesz, de az egyik legjobb, ha nem a legjobb csapatot már sikerült kiejtenünk" – mondta a lefújás után az Atéltico továbbjutást érő gólját szerző Koke.

Legfrissebb hírek

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
14 órája

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
21 órája

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56

Komoly csapás érte a Barcát, megsérült a kupadöntő hőse – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 15:09

Videó: 20 éve szerezte meg első gólját a Barcában Lionel Messi

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 13:35

IFFHS: Lamine Yamal korrekordot döntött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.05.01. 12:34

Thuram: Nem Yamal a világ legjobb játékosa

Bajnokok Ligája
2025.05.01. 09:54

Yamal és Dumfries parádézott, hatgólos döntetlen a Barca–Inter párharc első meccsén!

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 22:53
Ezek is érdekelhetik