Atlétika: 2021 helyett 2023-ban lesz a fedett pályás vb

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 09:55
null
Jelen állás szerint 2023-ban lesz a fedett pályás atlétikai vb (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) két évvel elhalasztja a 2021 márciusára tervezett fedett pályás világbajnokságot, amelynek a kínai Nanking a házigazdája.

A WA csütörtöki hírlevelében jelzi, hogy a szervezőkkel többször egyeztetett az elmúlt hetekben, és a globális járványhelyzetet figyelembe véve, a versenyzők és a technikai személyzet biztonságát szem előtt tartva hozta meg a döntést. A fedett pályás idény rövidsége miatt jövőre később nem lehet megrendezni a vb-t.

„Szeretnénk, ha Nanking maradna a fedett pályás világbajnokság házigazdája, tekintettel arra, hogy átfogó tervezést és felkészülést tudhat maga mögött, ezért megállapodtunk abban, hogy a kínai város egy évvel a 2022-es belgrádi fedett világbajnokság után, 2023-ban megrendezi az eseményt” – áll a WA hírlevelében.

A kínai vb-re eredetileg idén márciusban került volna sor, ám a koronavírus-járvány kirobbanása miatt februárban egy évvel elhalasztották, a WA pedig most újabb időpont-módosításra kényszerült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik