Atlétika: még vizsgálják, miért halt meg a futó Nagykanizsán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 16:55
Írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, és később sem kért orvosi ellátást az a futó, aki meghalt vasárnap délelőtt egy nagykanizsai futóversenyen – közölte a Kanizsai Futóklub hétfőn az MTI-vel.

A szervezők jelezték, a 45 éves férfi pár száz méterrel a 10 km-es táv céljától összeesett, majd egy-két perc elteltével leállt a légzése és a keringése. Hozzátették, hogy a közelben tartózkodó futók és rendezők azonnal a segítségére siettek, és megkezdték az újraélesztését.

A 2-3 percen belül helyszínre érkező versenyorvos és a mentősök pedig sokáig küzdöttek az életéért, de a szakszerű ellátás ellenére sem tudták megmenteni. A halál okának tisztázása folyamatban van.

A klub tájékoztatása szerint a futó a verseny reggelén – a kiírásnak megfelelően – írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, majd később sem kért orvosi ellátást, és panasza sem volt.

A Kanizsai Futóklub 10. alkalommal rendezte meg az amatőr sportolók versenyét, melyen vasárnap 190 ember indult. A futók három (5, 10 és 21 kilométeres) táv közül választhattak. A verseny a szükséges engedélyek birtokában, rendőrségi és versenyorvosi felügyelet mellett zajlott.

A Kanizsai Futóklub tagsága megrendült sporttársuk halála miatt, és együttérzésüket fejezték ki a családtagoknak – közölte a klub.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07
Ezek is érdekelhetik