Videó: ez lenne a jövő? Minden sztár útja Newcastle-be vezet

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 12:24
Mint ismert, habár többször is meghiúsult a Premier League-ben szereplő Newcastle Unitednél a szaúd-arábiai hatalomátvétel, a klub hivatalos oldalán bejelentette, csütörtökön összejött az üzlet. A „szarkák” új tulajdonosi csoportjának vagyona több mint tízszer annyit ér, mint a Manchester City tulajdonosáé, Manszúr sejké – ez pedig nemcsak a mémgyárosok figyelmét keltette fel, hanem a gamerekét is, akik máris eljátszottak a gondolattal, milyen kezdőtizeneggyel állhat majd fel a jövőben Steve Bruce együttese.

Egészen brutális csapatot láthatunk egy FIFA 22-es mérkőzés előtti jeleneteiben, amelyben védekező játékost ne is keressünk a „szarkák” mezőnyjátékosai között. Igaz, N'Golo Kanté bekerült a csapatba, de csak a kapuban tudtak neki helyet szorítani – nem mintha így nem oldaná meg a védekezést.


A viccet félretéve viszont el lehet azon gondolkodni, hogy a következő években hány sztárjátékost, és kiket szerez majd meg a világ összes pénzével rendelkező Newcastle United.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik