Spurs: Remélem, őszintén beszélgethetünk az elnökkel – Kane

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 22:23
null
Könnyen lehet, hogy Kane-t már nem látjuk Spurs-mezben a Tottenham stadionjában (Fotó: AFP)
Mint azt bizonyára az angol futball kedvelői már tudják, a Tottenham háza táján az egyik legjelentősebb téma mostanság Harry Kane esetleges távozása. A közelmúltbeli sajtóhírek, illetve az Aston Villa elleni meccset követő körmenet után a Spurst 2004 óta szolgáló játékos is megszólalt.

„Nem akarom úgy befejezni a pályafutásomat, hogy visszanézve bármit megbánjak. A lehető legjobb akarok lenni – mondta Kane a Gary Neville fémjelezte The Overlap nevű műsorban. – Sosem mondtam, hogy a karrierem végéig a Spursnél maradok, és azt sem, hogy elhagyom a klubot. Az emberek talán azt mondják, kétségbeesetten trófeákat akarok nyerni, de úgy érzem, még majdnem egy teljes karriernyi időt játszhatok. Hét-nyolc évem lehet még, nagyjából annyi, amennyit már lejátszottam a Premier League-ben. Szóval nem rohanok, nem vagyok kétségbe esve. Még sok tartalékom van, jobb számokat tudok hozni, mint amilyeneket most produkálok.”

„Nem félek kimondani: én akarok lenni a legjobb. Meg akarok próbálni eljutni Cristiano Ronaldo és Lionel Messi szintjére. Ez a legfőbb célom – hogy évről évre trófeákat nyerjek, ötven-hatvan-hetven gólokat szerezve. A legnagyobb meccseken szeretnék játszani. A mostani idényben követem a Bajnokok Ligáját, és látom, ahogyan az angol csapatok remekelnek. Ők játsszák le azokat a meccseket, amiknek én is részese akarok lenni.”

„Elérkeztem pályafutásom azon pontjára, ahol vissza kell tekintenem, és megnéznem, hol tartok. Végül is minden rajtam múlik, azon, hogy mit érzek, és mi a legjobb számomra és a pályafutásom szempontjából.”

Kane hosszú évek után búcsúzik a Tottenhamtől? (Fotó: AFP)
Kane hosszú évek után búcsúzik a Tottenhamtől? (Fotó: AFP)

A 27 éves, 53-szoros angol válogatott csatár ezután Daniel Levyről, a Tottenham elnökéről is szót ejtett.

„Mindig jó volt hozzám. Remek szerződésekkel ajándékozott meg, négy-ötéves megállapodást kötöttünk, amikor huszonegy éves voltam, de jól teljesítettem, így megtoldottuk. Korrekt volt velem, mindig is jó volt a kapcsolatunk. De azt nem tudom, hogy mit gondol. Lehet, hogy el szeretne adni. Lehet, hogy azt gondolja, ha százmillió fontot kaphat értem, miért ne vágna bele? Két-három év múlva már nem érek majd ennyit. A klubnak adtam tizenhat évet az életemből, tehát remélem, lehet egy jó, őszinte beszélgetésünk, és meglátjuk, hogy állunk.”


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik